Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Szemétben úszhat Budapest

Sztrájkot hirdetett a szakszervezet a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél, az elégséges szolgáltatások tárgyában indított bírósági eljárásban február 20-át jelölték meg a munkabeszüntetés időpontjának.

Az elmúlt évek elvonásai miatt gondok vannak, és további gondok lehetnek a hulladékszállítással - hívta fel a figyelmet a sztrájk szervezője, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél (FKF) működő alapszervezete.

Közleményükben tudatták, hogy a bértárgyalások elhúzódása, elakadása, illetve a munkáltató érdemi javaslatainak hiánya miatt döntöttek a sztrájk mellett.

Kiemelték: a tervek szerint a szakszervezet február 20-án, hétfőn műszakkezdéstől este 18 óráig sztrájkol, ha pedig ezután sem születik meg a bérmegállapodás, akkor február 27-én már a bérmegállapodás megkötéséig, vagyis határozatlan ideig tartó sztrájkot indítana.

A szakszervezet 2016-tól 2018 végéig 30 százalékos bértömeg növelést követel a munkáltatótól, az FKF ezzel szemben 4 százalékos fizetésemelést helyezett kilátásba a munkavállalóknak.

A közlemény szerint a szakszervezet idei követelésénél figyelembe vette a 2016 utolsó negyedévében végrehajtott, 4,3 százalékos alapbéremelés 2017-re áthúzódó hatását, valamint a rendkívüli jutalom kifizetését, amit a cég az idei első negyedévre tervezett. Továbbá arra is tekintettel voltak, hogy 2016-ban az FKF-nél a 2 százalékos létszámcsökkenés ellenére csaknem 5 százalékkal nőtt a ledolgozott munkaidő.

A közlemény szerint az FKF-nél évek óta nem volt érdemi bérfejlesztés, és egyre nagyobb a munkaerőhiány. A munkavállalóknak ráadásul az eddigieknél rosszabb munkakörülmények, munkabiztonság mellett kell dolgozniuk, amit a szakszervezet szerint a munkabaleseti statisztikák is alátámasztanak, ugyanis 2013-2015-ben 40 százalékkal nőtt a munkabalesetek száma - közölték.

Az FKF 2800 dolgozója közül 2100 tagja az alapszervezetnek.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×