eur:
388.5
usd:
360.71
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella
Budapestre érkezett a veronai buszbaleset áldozatait hazaszállító konvoj

Budapestre érkezett a veronai buszbaleset áldozatait hazaszállító konvoj

Megérkezett Budapestre a veronai buszbaleset 16 halálos áldozatának holttestét szállító konvoj, amely hajnalban indult útnak Olaszországból.

Az Olaszországból Szlovénián át a Zala megyei határátkelőhöz érkezett autókonvojban két kísérőautó mellett három halottszállító haladt, illetve egy mikrobusz, amelyben a két héttel ezelőtti baleset után megmaradt csomagokat és személyes holmikat szállítják.

A többi járműhöz képest lassabban haladó menet nem sokkal fél egy után érkezett meg a szlovén-magyar határátkelési ponthoz Tornyiszentmiklósnál. Innen a konvoj megállás nélkül haladt tovább az M70-es autóúton az M7-es autópálya, illetve Budapest irányába. Délután érkeztek meg a Honvéd kórházba.

A temetkezési vállalat három autója már csütörtökön megérkezett Olaszországba, csakúgy, mint a külügyminisztérium járműve, amely a buszban épen vagy részben épen maradt poggyászok hazaszállítását végzi.

A temetkezési vállalat szakemberei és a konzulok úgy döntöttek, szombat hajnalban indulnak Magyarországra, mert az előzetes információkkal szemben nem három, hanem öt kórházból veszik át a holttesteket, és a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően hermetikusan, cinkkel kell lezárni a koporsókat, ami hosszabb folyamat az előzetesen kalkuláltnál - mondta még pénteken a külügy- és külgazdasági miniszter.

Szijjártó Péter azt is közölte: a holttesteket a Honvédkórházba szállítják, a hozzátartozókat előzetesen egyeztetett időpontban, a tervek szerint vasárnap reggel 9 és délután 4 között fogadják.

A kórház pszichológusokat és orvosokat biztosít a helyszínen.

A poggyászokat a Szinyei Merse Pál Gimnáziumba szállítják, ahol gondoskodnak arról, hogy kiadják azokat a hozzátartozóknak.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet a magyar fiatalokat szállító busz. A tragédiában tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×