Infostart.hu
eur:
377.99
usd:
320.02
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Az MSZP támogatja Botka László miniszterelnök-jelöltségét is

Az MSZP vezetése támogatja Botka Lászlót is abban, hogy ő legyen 2018-ban a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje - tájékoztatta az MSZP Országos Központja közleményben pénteken az MTI-t.

Molnár Gyula pártelnök felkérte Botka Lászlót, hogy az MSZP következő elnökségi ülésén tárgyaljanak a menetrendről, tervekről és az ország számára nyújtott programról, ami 2018-ban az egyetlen valódi sikerhez: a Fidesz legyőzéséhez vezet - tartalmazza a közlemény.

A közlés szerint a szocialisták olyan új baloldali politikát építenek, ami jövőt kínál négymillió szegény és csaknem ötmillió napról napra élő magyarnak a Fidesz-kormány reménytelenségével szemben. Ehhez újabb lendületet ad, hogy Botka László, az MSZP szegedi polgármestere bejelentette: vállalná a miniszterelnök-jelöltséget - hívták fel a figyelmet.

Hozzáteszik: az elmúlt fél évben az MSZP más ellenzéki pártokkal tárgyalva pontosan azt képviselte, amit Botka László javasolt: közös ellenzéki listát, a választókerületekben a legerősebb jelöltek indulását és új baloldali politikát.

Ezen politika megvalósítása érdekében minden valós erővel rendelkező demokratikus ellenzéki párttal, a civilekkel és a szakszervezetekkel is egyezségre kell jutni - olvasható a párt közleményében.

Címlapról ajánljuk
Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság
aréna

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×