Infostart.hu
eur:
386.29
usd:
331.71
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Idén a tudományos élet minden területét elismerték a Gábor Dénes-díjjal

Idén is kiosztották a tudományos eredményeket elismerő Gábor Dénes-díjakat. Mások mellett a hálózatkutató, Barabási Albert László is szerepel a díjazottak között. Jamrik Péter, az elismerés alapítója beszélt az InfoRádióban.

A Gábor Dénes-díj alapítója elmondta, a műszaki fejlesztés, innováció, tudomány, kutatás területén alkotók, eredményesen tevékenykedők számára hozták létre a díjat. Jamrik Péter hozzátette, az elismerésre bárki fölterjeszthet bárkit, ajánló kell hozzá és a kuratórium dönt, hogy kinek ítéli az idei hét díjat.

„Elsőként a határon túli jelölt kapta meg a díjat, ő Dr. Barabási Albert László, róla szinte mindenki tudja, hogy a hálózatkutatás egyik leghíresebb magyar résztvevője. Bagaméry István villamosmérnök, Simonyi Sándor gépészmérnök, Babcsán Norbert mérnök-fizikus, Frank Péter gépészmérnök, Józsa János Balázs építőmérnök, Berényi Antal orvos-közgazdász, neurofiziológus, Ürge László vegyész, Kovács László matematika-fizika szakos középiskolai tanár – az idei Gábor Dénes-díj tulajdonosai. Életműdíjat ebben az évben hárman kaptak, Dr. Dolhai Imre Balázs orvos, Dr. Meiszel László vegyészmérnök és Dr. Szabó Csaba Attila villamosmérnök.”

Az alapító hozzátette, ők az oklevélen kívül a magyar tudomány és a műszaki közélet ikonikus tárgyának, a Gömböcnek a Herendi porcelángyár által készített másolatát is megkapták. Jamrik Péter jelezte, széles az idei díjazottak tevékenységi körének skálája, átfogják a műszaki-természettudományos terület mindegyikét, van köztük orvos, matematikus, fizikus, biológus, kémikus, ami meg is nehezítette a kuratórium döntését.

A díjátadón az Országgyűlés alelnöke hangsúlyozta: "tudósaink eredményei világra szólók, de látni kell mögötte a nemzeti tehetségbe ágyazott alkotó géniuszt és azt a környezetet, amiből erőt lehetett meríteni, ami intellektuálisan képes volt inspirálni őket."

Latorcai János kiemelte: az évszázadok során felhalmozott tudásbázis megfelelő hasznosítása teszi csak lehetővé, hogy napjaink világgazdasági folyamatában Magyarország ne olcsó munkaerejével, hanem újabb és újabb fejlesztéseinek köszönhetően legyen versenyképes.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×