Infostart.hu
eur:
382.06
usd:
327.88
bux:
109200.88
2025. december 5. péntek Vilma

Erdő Péter: a Krisztusra várásban egyszerre van jelen a félelem és a remény

A Krisztusra várásban egyszerre van jelen a félelem és a remény - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az M1 aktuális csatornán.

Erdő Péter kiemelte: élete végén, a halál pillanatában minden ember külön-külön, a történelem végén pedig az egész emberiség találkozik majd Krisztussal. A végesség gondolata természetesen félelmet kelt, ugyanakkor a hívő ember várja is ezt a találkozást.

A Biblia szerint a végső találkozáskor Jézus lesz az ítélőbíró, és a "kapcsolatunk vele az igazi mérce" - mondta, hozzátéve: Jézus azt mondja, hogy "amit egynek tettetek a legkisebbek közül, azt nekem tettétek".

Ezért amikor a karácsonyi készülődésben szükséget szenvedő embertársainkkal törődünk, velük találkozunk, bennük is Krisztust látjuk, és ezzel is a történelem végpontjára készülünk - fogalmazott a bíboros.

Elmondta, hogy karácsonykor - ahogy minden évben, úgy idén is - ellátogat hallássérültekhez, látássérültekhez, a Katolikus Karitász akciójában pedig ajándékot oszt rászoruló gyerekeknek.

"Az emberi találkozásokból álló füzérben éljük meg a Krisztussal való találkozást" - mutatott rá, hozzátéve, hogy az ajándékozáson túl fontos azt is kifejezni, hogy "közösségben érezzük magunkat embertársainkkal".

Kitért arra is, a 80. születésnapját ünneplő Ferenc pápát a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és ő maga külön is köszöntötte. Megjegyezte, hogy ez egy gyönyörű évforduló, ugyanakkor a pápán egyáltalán nem látszik a kora.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Karácsonyi Signature PRO akció: két hónapig féláron

Karácsonyi Signature PRO akció: két hónapig féláron

Karácsony alkalmából ismét különleges akcióval kedveskedünk olvasóinknak: december 1-jén útnak indított kampányunk keretében fél áron adjuk a Signature PRO előfizetésünket, ráadásul két hónapra. Most még inkább megéri csatlakozni az előfizetők táborához, akik egyedi elemzésekben, máshol nem megtalálható online befektetői rendezvényekben, ingyenes konferenciabelépőkben, különleges tartalmakban részesülnek. És amit ígérhetünk régi és új előfizetőinknek is: folyamatosan fejlesztjük előfizetői tartalmainkat, formátumainkat, hamarosan újabb bejelentésekkel érkezünk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 10:02
×
×
×
×