Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Edvi Péter: az ösztöndíj lehetőséget ad a tanulásra

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat többféle segítséget nyújt a kárpátaljai rászorulóknak - mondta el az InfoRádióban a szervezet alelnöke. Edvi Péter beszélt a húsz éve működő, szegény sorsú, jó tanuló gyerekek ösztöndíjprogramjáról.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kárpátaljai segítő kampányának több része van; egyrészt a kivizsgálásra, kezelésre, műtétre elhozott gyereknél az első kérdés az, van-e útlevelük – fogalmazott Edvi Péter. A szervezet alelnöke jelezte, segítettek kórházaknak, sok helyen a legalapvetőbb dolgok hiányoznak: ágynemű, cumisüveg vagy infravörös lámpa. Voltak nagyobb segítségek is; a nagyszőlősi kórház még az ottani viszonyok között is elég rossz állapotban volt.

„Ott két ütemben segítünk, először rendbe hoztuk a vizes blokkokat és néhány kórtermeket, és megígértük nekik, hogy további kórtermeket, vizsgálókat és a folyosót is rendbe tesszük.”

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alelnöke felidézte, hogy a látogatásaik alkalmával több olyan gyereket is találtak, akinek hallásproblémája volt, esetleg süketnéma volt. Amikor megkérdezték, miért nem segítettek nekik korábban, az volt a válasz, nincsenek szűrőkészülékeik.

„Úgy döntöttünk, hogy egész Kárpátalját ellátjuk nagyon modern, dán-német fejlesztésű csecsemő hallásszűrő készülékekkel.”

Edvi Péter beszélt a Gyermekmentő és az MKB közös ösztöndíjáról is, mint mondta, körülbelül húsz éve kezdtek el száz, kifejezetten szegény sorsú, kiválóan tanuló gyermeknek ösztöndíjat adni.

„Több mint százszoros a túljelentkezés. Az, hogy kitűnő a gyerek bizonyítványa, nem elég a bekerüléshez, kell valami plusz: például az, hogy tanulmányi vagy akár sportbajnokságot nyert. A szörnyűbb része az, hogy mondjuk az egyik szülő rokkantnyugdíjas.”

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alelnöke elmondta, a gyerekek a második osztály elvégzése után kerülnek a programba, az ösztöndíjat az egyetemi diplomáig kapják. Ennek köszönhetően a gyerek már általános iskolás korától pénzt keres, segít a család fenntartásában.

„Megkapja a lehetőséget, hogy tanuljon” - tette hozzá Edvi Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×