Új műsor indult reggelenként az InfoRádióban. A három-négyperces összeállításokban minden hétköznap egy-egy '56 után-miatt halálraítélt forradalmár alakját mutatjuk be. Összesen 56 portré készül a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben.

Angyal István

Portré

„Én nem ismertem magamban hatalomvágyat. Nem kívántam vezetni embereket, csupán állampolgár kívántam lenni.” Az utolsó szó jogán a bíróság előtt ezekkel a szavakkal indokolta Angyal István az 1956-os magyar forradalomban felvállalt szerepét. A Tűzoltó utcai felkelők legendás parancsnoka a letartóztatása és halálos ítélete közötti időszakban, két éven át volt fogságban, s mindvégig hitet tett a saját maga által formált kommunizmuskép mellett, bízott a forradalom győzelmében.

Angyal István a Békés megyei Magyarbánhegyesen született 1928-ban. 1944-ben édesanyjával és egyik nővérével Auschwitzba deportálták, ahol mindkettőjüket elvesztette, nővérét a szeme láttára végezték ki szökési kísérlet miatt. A háború után Budapestre költözött. Leérettségizett, majd pedig magyar–történelem szakra nyert felvételt, ám 1949-ben — miután a Lukács György-vita kapcsán szolidaritást vállalt a filozófussal — kizárták az egyetemről. Vasbetonszerelőként dolgozott, 1950-ben megnősült, egy kisfia született.

A forradalom kitörésekor Esztergomban tartózkodott. Csatlakozott a budapesti tüntetéshez, este a Magyar Rádió ostrománál segített a sebesültek ellátásában. Október 25-én részt vett a szovjet támadás ellen tiltakozó „véres zászlós” tüntetésen, javaslatára vonultak követeléseikkel az amerikai helyett a jugoszláv követség elé. A következő napokban röplapokat és forradalmi újságokat terjesztett, valamint a Péterfy Sándor utcai kórházból szállított élelmet a felkelőknek. Így került kapcsolatba a Tűzoltó utcai fegyveresekkel, akiknek a parancsnoka lett. „A harc mindvégig – kezdettől fogva – csak védelmi jellegű volt, egyetlen esetben sem kezdeményeztünk. Védtük a városrészt” – vallott később a csoport tevékenységéről. A Tűzoltó utcaiak a Forradalmi Honvédelmi Bizottmány alakuló ülésén a civil fegyvereseket képviselték. Angyal részt vett a fegyverszüneti tárgyalásokon, a tűzszünet idején legfontosabb feladatának tekintette a rend fenntartását és a forradalom tisztaságának megőrzését. Sokáig Kádárban bízott a politikai vezetők közül, de a forradalom leverése után már őt tette felelőssé a helyzetért: „Bűnei ezerszer nagyobbak, mint minden elődjének: nemzetirtás, hazaárulás, gyávaság!”– fogalmazott később egy röpcédulán. A második szovjet támadás után a Tűzoltó utcai csoport november 8-ig folytatta a fegyveres harcot. A bukás után Angyal István csatlakozott a politikai ellenálláshoz: a Péterfy Sándor utcai kórházból irányította a röplapok tartalmának elkészítését, sokszorosítását és terjesztését. A kórházban november 16-án razziát tartottak, és amikor tiltakozott társai lefogása ellen, őt is letartóztatták.

Szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával ítélte halálra első fokon a Fővárosi Bíróság Tutsek Gusztáv vezette tanácsa, majd a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa – Cieslár Viktor elnökletével – jogerőre emelte azt. Bűnösségét soha nem ismerte el, kegyelmet nem kért. 1958. december 1-jén végezték ki.