Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Összeálltak a skandináv államok Magyarország ellen

Eljárást kezdeményeztek a skandináv országok Magyarország ellen, mert hazánk nem akar bevándorlókat befogadni tőlük – nyilatkozta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Svédország, Németország és Ausztria már jelezte, hogy vissza akar küldeni bevándorlókat Magyarországra, sőt a pozsonyi csúcs előtt egy nappal Dánia, Svédország, Norvégia és Finnország eljárást kezdeményezett Magyarország ellen, mert nem akarunk befogadni tőlük bevándorlókat – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

Az azonban nem derült ki az interjúból, hogy az unió dublini egyezményére hivatkozva, tehát menekültstátuszt nem kapott, ám korábban Görögország helyett először Magyarországon regisztrált migránsokat küldenének vissza az említett országok – amelyre szintén nemet mondott a magyar kormány – vagy már menekültstátuszhoz jutott személyekről van szó, akiket egy uniós kvóta alapján küldenének Magyarországra.

Lázár János a miniszterelnökhöz hasonlóan úgy látta, hogy nem változott az unió menekültpolitikája a múlt heti pozsonyi csúcstalálkozó révén. Mint mondta: jelenleg csak azt láthatjuk, hogy duma és szép szavak vannak, de közben osztják-szorozzák a bevándorlókat.

Arra a felvetésre, hogy a visegrádi országok kormányfői Orbán Viktoron kívül sikeresnek értékelték az informális csúcstalálkozót, Lázár János azt mondta: természetes, ha a házigazda, az unió soros elnöke részéről optimista hangot hallunk. Ám az, hogy kimondták, a határvédelmet meg kell erősíteni, semmi garanciát nem jelent számunkra, hogy kevesebb lesz a befogadandó bevándorló. Ebben pedig egy centiméter előrelépést sem látok – tette hozzá a tárcavezető.

Arra, hogy a bevándorlás-ellenes kampány ellenére 18 ezren vehettek már letelepedési kötvényt, a tárcavezető azzal reagált, hogy e konstrukcióval kapcsolatban nincs nemzetbiztonsági kockázat, és nem merül fel annak a veszélye, hogy bűncselekményt elkövető vagy azzal gyanúsítható emberek volnának a vásárlók. Számos európai ország működtet hasonló programokat és ad állampolgárságot azoknak, akik teljesítik az anyagi és egyéb feltételeket – fogalmazott Lázár János.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×