Infostart.hu
eur:
386.21
usd:
331.76
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Ha ezt olvassa, Ön sincs sokat szabadságon!

Ha ezt olvassa, Ön sincs sokat szabadságon!

Egy hétnél több nyári szabadságot nem vesz ki egyszerre a magyar dolgozók fele, és többségük járt már úgy, hogy bár kivette szabadságát, mégis dolgoznia kellett - derült ki egy felmérésből.

A magyarok átlagosan 11-12 nap szabadságot vesznek ki a nyári időszakban, ez az évi összes szabadságuk 40 százaléka. Állapította meg a Profession 1000 fő megkérdezésével készült felmérése. Páthy-Dencső Blanka kutatásvezető azonban egy megdöbbentő adatra is felhívta a figyelmet.

„A válaszadók 52 százalékával fordult elő, hogy csak papíron mentek szabadságra. Ez az arány az egészségügyben dolgozóknál a legmagasabb, ott 55 százalék is azt mondta, hogy valójában a nyaralásra kivett napok alatt is dolgozniuk kellett.”

A kutatás azt is megállapította, hogy akik nem is járnak annyira pórul, hogy szabadság alatt is dolgozniuk kelljen, csak nehezen és nem mindig akkor vehetik ki a szabadságukat nyáron, amikor szeretnék. Azonban a megkérdezettek 73 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a kollégáik tiszteletben tartják, ha szabadságon vannak és 63 százalékukat főnöke sem zaklatja a pihenésük idején.

A legtöbb szabadságot a jómódúak és az idősebb munkavállalók élvezhetik.

„A nyaralással töltött napok száma a jobb anyagi körülményekkel együtt növekszik. A harminc év alatti korosztálynál az átlagosnál kevesebb, 9 napra csökken, a negyven év felettiek, illetve a jobb anyagi körülmények között élők 12 napnál több szabadságot terveznek.”

Kevesen mennek egy hétnél több szabadságra egyszerre, bár a megkérdezettek többsége úgy gondolja két hét pihenés egyben lenne igazán feltöltő hatású.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×