eur:
388.66
usd:
361.64
bux:
68884.79
2024. május 8. szerda Mihály

2018-ban már a fogaskerekű is bemehet a Széll Kálmán térre

A fogaskerekű vasút felújításának és meghosszabbításának közös tervezéséről, valamint elektromos autóbuszok beszerzéséről állapodott meg a XII. kerületi önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ. Nyúl Zoltán, BKK stratégiai és innovációs igazgatója kiemelte, hogy már készülnek a tervek a fogaskerekű bevezetéséről a Széll Kálmán térre, ez várhatóan 2017-ben kezdődhet el és a 2018-ban érhet véget

"Ez egy együttműködési megállapodás, amit a XII. kerületi önkormányzat és a BKK köt, amelynek elsődleges célja az együttműködés erősítése. Rengeteg olyan terület van, ahol egy kerület és a főváros közlekedésszervezője együtt tud működni. Ha beruházásra, illetve előkészítésre gondolunk, akkor ebből a fogaskerekű felújítása, illetve bővítése az elsődleges." Ennek a tervezése 2015 májusa óta folyik - mondta el Nyúl Zoltán.

A BKK stratégiai és innovációs igazgatója hozzátette: "mostani fogaskerekű egyik végét a Széll Kálmán térre behozzuk, ez a jelenlegi villamoshálózatra történő becsatlakozást jelenti. Tervezzük az északi végén, a hegyvidéki részen, a Széchenyi-hegy és a Normafa közötti bővítést is. A tervezés jelenleg az engedélyes terv stádiumában van, azzal számolunk, hogy 2016 végére az engedélyek rendelkezésre állnak, és 2017-ben a kivitelezése is megindulhat, ha lesz hozzá forrás, ez egyelőre bizonytalan. Ilyen ütemezéssel 2018-ra fejeződhet be a beruházás, akkor lehet a kibővített vonalon, az új járművekkel utazni."

"A megújulás kétirányú lehet, azzal, hogy hosszabbodik a fogaskerekű vonala, mindenképpen igényel némi átszervezést a környéken, a másik pedig környezetvédelmi szempontból is lényeges, hogy nulla-emissziós járművekkel történjen a közlekedést, amelyek nem szennyezik a környezetet, ezt szolgálja a megállapodásban szereplő elektronikus buszok elterjesztésére tett közös szándék kifejezés is" - fogalmazott Nyúl Zoltán.

Hanganyag: Szabó S. Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A hidegháború óta eltelt idő legveszélyesebb nyara jön
Kis-Benedek József az Arénában

"A hidegháború óta eltelt idő legveszélyesebb nyara jön"

Az InfoRádió Aréna című műsorában Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár arról is beszélt, hogy meglátása szerint a közel-keleti konfliktus esetében nagyobb az eszkaláció veszélye, mint Ukrajnából. Szerinte szinte lehetetlen kiszűrni azt, hogy Rafah városában ki a Hamász harcosa és ki nem az, emiatt is lassú az ottani helyzet megoldása és rosszat sejtet az izraeli sietség.

Érkezik a kínai elnök, óriási lezárások jönnek – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×