eur:
387.97
usd:
358.51
bux:
66185.37
2024. február 22. csütörtök Gerzson

Ennyit bírnak a magyar diákok!

A nemzeti egységes tanulói fittségi teszt (NETFIT) állóképességi vizsgálatának adatai szerint 18 éves korukra a fiúknak csupán a 37 százaléka, a lányoknak pedig csak a 21 százaléka képes megőrizni fittségét - közölte a projektgazda Magyar Diáksport Szövetség elnöke pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Balogh Gábor a NETFIT első mérésének eredményeit ismertetve azt mondta: ez az adat annál inkább riasztó, mert a felmérés szerint 10 éves korban még a fiúknak a 77 százaléka, a lányoknak pedig a 72 százaléka számít fittnek. Ez is mutatja a mindennapos testnevelés bevezetésének szükségességét - tette hozzá.

Az Európai Unió támogatásával, az Új Széchenyi Terv keretében megvalósult, a világon egyedülálló, januárban útjára bocsátott program keretében 750 ezer 10-18 éves diák fizikai állapotát mérték fel - ismertette.

Elmondta: a felmérés keretében országszerte 8 ezer testnevelő pedagógust készítettek fel személyenként 30 órás képzés keretében a MDSZ által tudományos alapon kidolgozott teszt szakszerű elvégzésére, valamint 4 ezer a felmérést segítő eszközcsomagot küldtek ki a programban részt vállaló 370 iskolának.

Az 5-12 évfolyamosok tesztelését összesen 13 ezer pedagógus segítette, az eredményeket egy külön e célra készült szoftver segítségével értékelik - fűzte hozzá.

Az így kapott adatok segítenek abban, hogy még több tartalommal töltődjön fel a mindennapos testnevelés intézménye, illetve a Nemzeti alaptanterv - vélekedett a szövetségi elnök.

Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy a tárca minden támogatást megadott a mérési rendszer bevezetéséhez, mert az oktatási kormányzatnak az a célja, hogy erősítse a diákok mozgás iránti igényét a magyar iskolarendszerben. Ugyanis ennek nyomán kisgyermekkorban megelőzhetőek a mozgásszegény életmód miatt később kialakuló betegségek - mondta a politikus.

Beneda Attila, az Emmi egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára arról szólt, hogy a NETFIT szervesen illeszkedik a kormány népegészségügyi programjába, amely egyre inkább a betegségek megelőzésre helyezi a hangsúlyt.

A felmérésnek köszönhetően pedig eddig még soha nem látott adatmennyiség áll rendelkezésre a korosztály egészségi állapotáról - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Címlapról ajánljuk
Milyen köztársasági elnök lesz Sulyok Tamás? – Schiffer András Aréna-interjúja

Milyen köztársasági elnök lesz Sulyok Tamás? – Schiffer András Aréna-interjúja

A kormánypártok Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölik köztársasági elnöknek. Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő, az LMP korábbi frakcióvezetője az államfőjelölt kiválasztásának a szempontjairól, a leendő elnök erényeiről és hiányosságairól, valamint a nemzet egységének a kifejezéséről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.02.23. péntek, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Szintet léphet az ukrajnai háború, még több területet készül annektálni Oroszország – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Szintet léphet az ukrajnai háború, még több területet készül annektálni Oroszország – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára hangsúlyozta, hogy az egyes szövetségesek önállóan dönthetnek az F-16-os vadászgépek Ukrajnának történő átadásáról. Kiemelte, hogy Ukrajnának joga van az önvédelemre, beleértve a határain túli legitim orosz katonai célpontok elleni csapásokat is –  számolt be a Kyiv Post. A nemzetközileg nem elismert Dnyeszter Menti Moldovai Köztársaság pár napon belül várhatóan kérni fogja felvételét az Oroszországi Föderációba – írja több moldovai lap egy helyi vezető bejelentésére hivatkozva. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. február 22. 18:44
×
×
×
×