A Népszabadság arról ír, hogy nem sürgős a Fidesznek Paczolay Péter alkotmánybírói posztjának betöltése. A lap úgy értesült, hogy a Fidesz-KDNP és miniszterelnök megvárja a tapolcai időközi választás eredményét és akkor dönt arról, hogy ki legyen a kormánypártok jelöltje.
E hét végéig kell a tulajdonosoknak befizetniük a földadót az érintett önkormányzatoknak, a részletek azonban máig nem világosak - írja a Magyar Nemzet. Míg az agrártárca szerint csak azokra vethető ki az új teher, akik bérbe adják földjeiket, az önkormányzatok ezt máshogy gondolják. Eközben a helyi földadó visszavonását javasolja a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége azoknak az önkormányzatoknak amelyek azt eddig bevezették.
Az Index arról közöl cikket, hogy több mint százhúsz 4G hálózat működik világszerte, és ezek minőségéről gyűjtött adatokat most több mint 11 millió felhasználó segítségével. Nem meglepő módon a Dél-Koreai mobilhálózatok a legjobbak a világon, de Magyarország is jó mutatókkal rendelkezik, hiszen több szempontból is benne van a top 10-ben. Sebességben ráadásul rögtön Dél-Korea mögött.
A Népszabadság arról közöl cikket, hogy kétszázmillió forintért rendelt koncepciótervet a kormány a Hajógyári-sziget déli csücskének hasznosítására. A fejlesztésére kijelölt terület a sziget alig harmada, ráadásul éppen az a terület, amelyet a városlakok alig használnak. A lap úgy tudja, hogy esetleges olimpiai helyszínként felgyorsulhat az óbudai sziget évtizedek óta halogatott fejlesztése.
A Magyar Nemzet szerint azonnali pozitív hatással járt az Európai Központi Bank múlt héten indított kötvényvásárlási programja, amely 1100 milliárd eurót önt a piacokra jövő szeptemberig. A csomag miatt morognak ugyan a németek, akik eddig is mindent megtettek ellene, a stagnáló euróövezeti tagállamok azonban jól járnak, ráadásul az európai részvénypiacokra érkező friss pénzek az Egyesült Államoktól vonnak el tőkét.
Index arról készített összeállítást, hogy vasárnap lett 30 éves a világ első dotkom címe, a symbolics.com. A számítógépes munkaállomásokat gyártó Symbolics 1985. március 15-én vette meg magának a címet, négy évvel a web indulása előtt. Akkoriban a Symbolics elég híres volt, hogy még a Jurassic Park című filmben is megemlítették.
A Napi.hu arról készített összeállítást, hogy a válság után már az építési telkek piaca is fejlődik, Budapesten és a főváros környékén megduplázódott a tranzakciók száma. A portál kiemelte, hogy szakértők jelentős áremelkedést egyelőre nem tapasztaltak. A fővárosban leginkább a III. kerületben és a XI. kerületben érezhető árváltozás.
Portfolio arról ír, hogy bár az inflációs folyamatok alapján lenne még mozgástér a Magyar Nemzeti Banknak a kamatcsökkentésre, de a közelmúltban kibontakozott magyar brókerbotrány befektetői bizalmat csökkentő hatása miatt a jegybank is óvatos kamatpolitikára kényszerülhet. Elemzők szerint még mindig nyitott kérdés a kamatvágás, de alap esetben márciusra egy 10-15 bázispontos csökkentést várnak.
A Pénzcentrumon arról lehet olvasni, hogy már két hete kézbesítik a devizahiteles elszámolási értesítőket az ügyfeleknek, sokan azonban nem is sejtik, hol vannak a legfontosabb részletek a levélben. A portál kiemelte, hogy a levelek mely részeire kell leginkább figyelni, így a többi között a törlesztőrészletről, a tartozásról és a kamatról szóló sorokra.
Újabb párt jelentette be, hogy nem indul tavasszal





