eur:
393.93
usd:
365.03
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Jeszenszkyné: miért nem ismerik eléggé gyerekeiket a szülők?

Szakmai konzultációt remél a kilenc évfolyamos általános iskolákról a Magyar UNESCO Bizottság Nevelésügyi Szakbizottságának tagja. Jeszenszkyné Gallai Gabriella az InfoRádió Aréna című műsorában arra is rámutatott: az elmúlt években egyre több gyermeken érződik az iskolákban is, hogy szüleinek anyagi nehézsége, esetleg bedőlt hitele van, miként azt is tapasztalni, hogy a szülőknek egyre kevesebb idejük van a gyerekekre.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete után az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális szervezetének magyar intézményében, a Magyar UNESCO Bizottság keretében működő Nevelésügyi Szakbizottság tagja is reményét fejezte ki az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy mielőtt a döntéshozók elkészítik tervezetüket a közoktatás kilenc évfolyamos általános iskolai képzést is tartalmazó reformjáról, konzultálnak a szakma képviselőivel.

"Ha a tervezet elkészül, arról természetesen tudok majd szakmai véleményt adni. Tapasztalataim szerint, mint ahogy az nagyon sok helyen és sok tanulmányban megjelent, vannak olyan 8 évfolyamos általános iskolák, amelyekkel baj van és vannak olyanok, amelyekkel nincsen. Úgy gondolom, hogy ez helyzettől, pedagógustól, gyerekközösségtől, pedagógiai programtól függ" - mutatott rá Jeszenszkyné Gallai Gabriella.

A XVI. kerületi Móra Ferenc Általános Iskola intézményvezetője hozzátette, hogy a különböző tanulói csoportok más-más oktatási feltételeket, óraszámot és segítő szakmák meglétét igénylik, amelyek nem mindenhol állnak rendelkezésre.

Jeszenszkyné Gallai Gabriella a hamarosan induló tanfelügyeleti rendszerrel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy szükség van a külső értékelésre a tanintézményekben.

"Ez fontos. Vagy azért, hogy megerősítse, hogy jól csinálja az igazgató a dolgát, vagy azért, hogy rámutasson azokra a területekre, amik még fejleszthetőek vagy fejlesztendőek" - fogalmazott.

A tanfelügyeleti rendszer sikere annak szervezettségén múlik, ám ez csak a gyakorlatban derülhet ki - tette hozzá Jeszenszkyné Gallai Gabriella.

A szakember arról is szót ejtett, hogy az elmúlt években egyre több gyermeken érződik az iskolákban is, hogy szüleinek anyagi nehézsége, esetleg bedőlt hitele van.

"Azért azt valamennyien látjuk-tudjuk, hogy a hagyományos családszerkezet szétesőben van. Ám azt is látjuk, hogy a családoknál nem csak a szétesés jelent gondot, válás, különélés, hanem megjelent néhány évvel ezelőtt a bedőlt hitelek problémája, ami a családokat mindenféleképpen egy újfajta működésre készteti és ez a gyerekeken is nyilván látszik. Amit látni még - nagy tisztelet a kivételeknek - hogy egyre kevesebb idő jut a gyerekekre. Való igaz, hogy nem ismerik teljes mértékben a gyerekeket a szülők, vagy esetleg egy másfajta értékelést adnak, tehát nem reálisan ismerik a gyereküket" - mutatott rá Jeszenszkyné Gallai Gabriella.

Hanganyag: Boros Péter

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Óvatos pluszban a tőzsdék

Óvatos pluszban a tőzsdék

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×