Infostart.hu
eur:
385.99
usd:
332.39
bux:
121461.18
2026. január 16. péntek Gusztáv

Létrejön az Igazságügyi Hivatal

A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatalból való kiválással létrejön az Igazságügyi Hivatal, amely a többi között a jogi segítségnyújtással, az áldozatsegítéssel, a kárpótlással és egyes - nem büntetés-végrehajtással összefüggő - pártfogó felügyelettel kapcsolatos feladatokat lát el a Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent és október 1-jén hatályba lépő kormányrendelet szerint.

Az Igazságügyi Hivatal feladata továbbá a fővárosi és megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveiként működő fővárosi, megyei igazságügyi szolgálatok szakmai irányítása és egységes jogalkalmazásuk elősegítse. Emellett tudományos kutatói tevékenységgel segíti az Igazságügyi Minisztérium jogszabály-előkészítési feladatainak ellátását a miniszter felkérése alapján, valamint támogatja a jogi szakvizsgabizottság és a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. tevékenységét.

A jogi segítségnyújtással, az áldozatsegítéssel kapcsolatos igazságügyi igazgatási, valamint közigazgatási hatósági ügyekben bizonyos kivételekkel első fokon az igazságügyi szolgálat, másodfokon az Igazságügyi Hivatal jár el. A büntetés-végrehajtással összefüggő pártfogó felügyelői feladatok kivételével a pártfogó felügyelői tevékenységgel kapcsolatos ügyekben az igazságügyi szolgálat, bizonyos esetekben pedig az Igazságügyi Hivatal jár el.

Az Igazságügyi Hivatal az igazságügyért felelős miniszter irányítása alá tartozó központi hivatal, amelyet helyettes államtitkári illetményre és juttatásokra jogosult főigazgató vezet.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×