Január közepén folytatódnak az INA horvát olajipari vállalattal kapcsolatos tárgyalások a zágrábi kormány és a Mol között - jelentette be a horvát tárgyalócsoportot vezető gazdasági miniszter. Ivan Vrdoljak közölte: konkrét álláspontokat várnak a magyar partnerektől, de mindenképpen figyelembe kell venni a horvát állam érdekeit. Hozzátette: ha nem sikerül megállapodni az INA jövőjéről, a stratégiáról, a cégvezetésről, akkor meg kell egyezni az elválásról, és tárgyalásokat kell kezdeni egy másik stratégiai partnerrel.
Rekordösszegű uniós támogatást fizettek ki az elmúlt héten - közölte a fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár. Csepreghy Nándor elmondta: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 154 milliárd forintot utalt át a napokban, így az idei kifizetések összege év végére el fogja érni az 1.700 milliárd forintot. A politikus hangsúlyozta: a 2007 és 2013 közötti uniós költségvetési ciklus teljes mutatója a mostani utalással együtt már 5100 milliárd forint fölé nőtt.
Már tízezernél is több online pénztárgépet helyeztek üzembe - derült ki a nemzetgazdasági tárca összesítéséből. Korábbi becslések szerint 250 ezer készülék lecserélését jelentheti, hogy januártól csak olyan kasszák működhetnek a kiskereskedelemben és vendéglátásban, amelyek állandó internetes kapcsolatban állnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal. A hatóság eddig több tízezer adózónál tartott ellenőrzést és adategyeztetést, a vállalkozások túlnyomó többsége már megrendelte az online adatkapcsolatra képes eszközöket.
Átutalta a decemberi béreket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, így az alkalmazásában álló pedagógusok, munkavállalók, kormánytisztviselők a karácsonyi ünnepek előtt a pénzükhöz jutottak. A központ tájékoztatása szerint nem szerették volna, ha az ünnepek alatti munkaszüneti napok nehézséget okoznak a decemberi bérek január 5-ig való kifizetésében, ezért már szombaton átutalták az illetményeket.
Októberben is folytatódott a külkereskedelmi forgalom növekedése. A nemzetgazdasági tárca szerint ez nagy részben továbbra is a kormány által ösztönzött autóipari beruházásoknak köszönhető. A Központi Statisztikai Hivatal szerint októberben a kivitel értéke 7,7 milliárd euró volt, a behozatalé 6,9 milliárd euró, a külkereskedelmi mérleg többlete 759 millió eurót tett ki.
Az elcsendesedésre, az egymás felé fordulásra hívták fel a figyelmet a vallási vezetők a távirati irodának adott karácsonyi interjúikban. Erdő Péter bíboros-prímás, esztergom-budapesti érsek szerint egész emberlétünk és a teremtett mindenség határain túlra tekintünk ilyenkor. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke kiemelte: fontos, hogy az igehirdető szó és a segítő kéz egyformán messze elérjen. A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke arról beszélt, hogy karácsony üzenete a legszegényebbeknek és a leggazdagabbaknak egyaránt szól. Bölcskei Gusztáv szerint ez azt jelenti, hogy mindenki találhat benne kapaszkodót, reménységet. A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Gáncs Péter úgy véli: a karácsony a befogadás ünnepe, amit szerinte jól példáz, hogy az újszülött Jézusnak és családjának szállást adtak Betlehemben.
A természeti katasztrófák okozta válsághelyzetek kezelése teszi leginkább próbára a segítségnyújtásban résztvevőket - jelentette ki a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója. Lehel László az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: az elmúlt évek nagy árvizei idején rendkívül gyorsan kellett mozgósítani munkatársaikat, emellett szerepet kellett vállalniuk a szükséges egészségügyi programok kialakításában is. Fontosnak nevezte a segélyek elosztásának átgondolt és pontos végrehajtását, azt hogy minden rászorulóhoz eljussanak. Az Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója arról is beszélt, hogy a válsághelyzetekkel szemben a karácsonyi, adventi időszakra való felkészülést, gyűjtéseket előre lehet tervezni.
Osztrák tulajdonba kerül a magyar AXA Biztosító. A cég üzletrészeinek 100 százalékát a Vienna Insurance Group vásárolja meg, de az ügyletet még engedélyezniük kell a felügyeleti és versenyfelügyeleti hatóságoknak - közölte az osztrák társaság egyik magyar leányvállalata, az Union Biztosító. Az AXA bejelentette, hogy továbbra is fenntartja banki tevékenységét Magyarországon.
Meghalt Mihail Kalasnyikov, az AK-47-es gépkarabély megalkotója. A legendás hírű orosz lőfegyvertervező 95 éves volt. Az altábornagyi rangban lévő, számos magas állami kitüntetéssel és külföldi elismeréssel rendelkező konstruktőr 80 éves koráig dolgozott az Izsevszk fegyvergyárában. Az általa tervezett gépkarabély lett a világ egyik legelterjedtebb fegyvere, tekintve, hogy rendkívül jól tűri a szélsőséges körülményeket.
Megszólaltak a paksi fenékküszöbről a természetvédők





