Infostart.hu
eur:
363.71
usd:
315.15
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Áder János minél rövidebb választási kampányt szeretne

Minél rövidebb választási kampányt szeretne a köztársasági elnök. Áder János a Kossuth Rádiónak adott interjúban beszélt a jövő évi választások várható időpontjáról. Konkrét dátumot azonban nem említett. Az államfő úgy tapasztalja, az elmúlt időszakban jelentősen megváltozott az ország nemzetközi megítélése.

Az államfő elmondta: azt tartja az elmúlt húsz év legnagyobb hiányosságának - ahogy arra beiktatása óta többször utalt -, hogy a magyarok nincsenek tisztelettel saját teljesítményük iránt, nem becsülik azt eléggé. A köztársasági elnök kiemelte a hétköznapok teljesítményeit, mint mondta: a többi közt ezek elismerését kívánja elérni.

Áder János beszámolt arról, hogy nemrég meglátogatta azt a debreceni orvoscsoportot, amely több mint kilencven napon át küzdött azért, hogy egy várandós agyhalott édesanya gyermeke világra jöhessen. A köztársasági elnök elismerően szólt azokról a fiatal szakmunkásokról is, akik számos érmet gyűjtöttek be bútorasztalosok, ácsok, virágkötők és más szakmák Európa-bajnokságán.

Hangsúlyozta: továbbra is keresi az elismerésre váró teljesítményeket, ezt elnöklése hátralévő részében is feladatának érzi.

A köztársasági elnök az új jogszabályokról elmondta, hivatala karácsonyig áttekinti azokat, így elképzelhető, hogy még idén visszaküldi valamelyiket megfontolásra az Országgyűlésnek. Emlékeztetett arra, hogy azokat a törvényeket, amelyeket elfogadásuk után nem írt alá, a parlament egyszer sem szavazta meg változatlan formában. Vagyis, ha nem is minden észrevételét, de azok többségét elfogadta a parlament.

Áder János elmondta: ilyenkor mindig arra ügyel, hogy a törvények ellentmondásmentesen szabályozzák az életviszonyokat. Hozzátette: idén a
választási eljárási törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági beadványa volt a legnehezebb feladat a jogszabályok véleményezésekor.

A köztársasági elnök a választás időpontjának kiírásáról szólva emlékeztetett: még szeptemberben arra kérte a pártok vezetőit, hogy ne kezdjék meg a kampányt, de ennek ellenére az már zajlik, kérése "süket fülekre talált". Fontosnak nevezte, hogy egy elhúzódó kampány helyett mindenki tegye a dolgát, mert bár az ország elindult a válságból kivezető úton és túl van a nehezén, de munka még bőven van.

Mint mondta, mérlegelnie kell, mi a jó az országnak és az embereknek: egy hosszú kampány, vagy az, ha minél hamarabb tiszta víz kerül a pohárba.

Jó, ha a választók minél több információ birtokában hozzák meg döntésüket arról, továbbra is ezt a kormányt szeretnék, vagy egy másikat, de ehhez nincs szükség 8-10 hónapos versengésre - tette hozzá Áder János.

Közölte: az időpont meghatározásakor figyelembe kell venni az alkotmányos szabályokat, miszerint áprilisra vagy májusra tehető a választás, szempontot jelent a húsvét közelsége és az európai parlamenti választás időpontja.

Kérdésre azt mondta, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megváltozott az ország nemzetközi megítélése. Emlékeztetett: néhány hete jelent meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, valamint az Európai Bizottság jelentése az ország jövőre várható gazdasági folyamatairól, és az abban leírtak megegyeznek a magyar kormány álláspontjával, ami Áder János szerint egy felesleges vitát kikapcsol a politikai erőtérből.

Hangsúlyozta: nemzetközi találkozóin Magyarország érdekeit képviseli, és megerősíti a többi között azt, hogy az ország eleget kíván tenni NATO-kötelezettségeinek, afganisztáni szerepvállalásának, és az ország törekszik arra, hogy ne legyen Európa beteg gyermeke, ne okozzon olyan fejfájást, mint például Görögország. Áder János szerint mindenkinek, aki Magyarországot képviseli, akár kormánypárti, akár ellenzéki, ugyanezt kell közvetítenie.

Az államfő egyesült államokbeli útjáról szólva kézenfekvőnek nevezte, hogy részt vett az ottani állampolgársági eskün, és köszöntötte azokat, akik akár először, akár ismételten felvették a magyar állampolgárságot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Mi várható ma a tőzsdéken?

Mi várható ma a tőzsdéken?

Csütörtökön nagyobb emelkedést láthattunk Amerikában, különösen a chipgyártó cégek esetében: nagyot ment a Micron és a Sandisk is. Ezt követően ma reggel Ázsiában többnyire az emelkedésé a főszerep, és Európában is jó hangulatú kereskedésre van kilátás.  Ami a gazdasági eseményeket illeti, ezúttal is az amerikai adatok hozhatnak nagyobb elmozdulásokat: délután érkezik a júliusi kiskereskedelmi forgalom, majd a Michigani Egyetem augusztusi fogyasztói hangulatindexe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×