Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
314.69
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Bővítették a Gyorskocsi utcai börtönt

Százzal több fogvatartottat tudnak elhelyezni mostantól a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Gyorskocsi utcai börtönében.

A beruházás szerdai ünnepélyes átadásán Cséri Zoltán, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka elmondta, hogy a bővítésnek köszönhetően csökken a telítettség és javulnak az általános elhelyezési körülmények. Tájékoztatása szerint az intézményben elhelyezhető létszám 198-ról 298-ra nő, Budapesten pedig összesen 979-ről 1079-re nő a kapacitás. Megjegyezte: a ténylegesen elhelyezhető fogvatartottak száma telítettség függvényében akár 150 fővel is növekedhet.

Kitért arra, hogy az 1923-ban épült börtönt 2009-ben ideiglenesen kiürítették, majd 2011-ben ismét rendszerbe állították. A kormány 2013 nyarán döntött a férőhelybővítésről, egyebek mellett a női fogvatartottak számának emelkedése miatt.

A parancsnok ismertette, hogy szintenként 10 zárkát alakítottak ki, ezekben 2, 4, vagy 8 embert tudnak elhelyezni. Emellett egy-egy nevelői-közösségi és szolgálati helyiséget is létrehoztak minden emeleten - tette hozzá, megjegyezve: az épületben kicserélték a nyílászárókat, a felújították a gépészetet, a tűzvédelmi rendszert és az elektromos hálózatot.

Kiemelte: a munkálatok első periódusába 40 fogvatartottat vontak be, ők 14 ezer munkaórát dolgoztak.

Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára arról beszélt: az Országgyűlés kedden fogadta el a büntetés-végrehajtási törvényt, amely minőségileg más, mint a korábbi. Szavai szerint nem szigorúság szempontjából kell összemérni a régi jogszabállyal, hanem például humánpolitikai szempontból, hiszen az új törvény erősen ösztönzi a fogvatartottak képzését, megváltoztatja az eltávozási szabályokat, s sokkal intenzívebben, fejlettebb technikai eszközökkel és gyakrabban nézik meg, hogy a fogvatartottak személyiségét milyen irányban változtatta meg a börtönben eltöltött idő.

Utalt arra is: nem az új kódex, hanem a bővítések kerülnek pénzbe, de a nemzetközi követelmények miatt az időszerűek. Az államtitkár jelezte: ebben a ciklusban 400-zal növelték a férőhelyek számát.

Hanganyag: Herczeg Zsolt

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×