Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
316.24
bux:
149611.56
2026. augusztus 12. szerda Klára

Gyurcsány: Bajnai Gordon elfogadta, hogy nem lesz miniszterelnök

Gyurcsány Ferenc szerint a következő miniszterelnök Orbán Viktor vagy Mesterházy Attila lesz.

Bajnai Gordon elfogadta, hogy belőle nem lesz miniszterelnök - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus koalíció elnöke az Arénában. Az MSZP és az Együtt-PM szövetség külön listán indul a választáson, az egyéni körzetekben 75 helyen az MSZP, 31 helyen a szövetség állít jelöltet, akiket közösen támogatnak. Ha megnyerik a választást, az lesz a miniszterelnök, amelyik párt listája több szavazatot kapott.

Gyurcsány Ferenc kijelentette: Magyarország következő miniszterelnöke Orbán Viktor vagy Mesterházy Attila lesz

Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP és az Együtt-PM közötti megállapodás kudarc. A DK nem állapodott meg az MSZP-vel. Gyurcsány Ferenc most azt javasolta, hogy abban a 60-70 körzetben, ahol lehet esély legyőzni a fideszes jelöltet, a baloldali jelöltek lépjenek vissza egymás javára. Szerinte ha mindenhol indul MSZP-s vagy Együtt-PM-szövetséges és DK-s jelölt, egy helyet sem fognak nyerni. Azt nem tudta megmondani, hogy a választási együttműködésről miért nincs még aláírt megállapodás az MSZP és az Együtt - PM szövetség között.

Ennek kapcsán Szigetvári Viktor, az Együtt-PM társelnöke az InfoRádiónak azt mondta, egy héten belül aláírják a választási együttműködésről szóló megállapodást az MSZP-vel.

Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×