eur:
388.5
usd:
360.82
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

GDP: 2,7 százalékos csökkenés - a nap hírei

Heteken belül dönt a kormány arról, hogy folytatódnak-e az egyeztetések a nemzetközi szervezetekkel. A vártnál nagyobb arányú, 2,7 százalékos volt a gazdasági visszaesés a tavalyi év utolsó negyedévében. A kilakoltatási moratórium meghosszabbítását javasolja a pénzügyi jogok biztosa.

Heteken belül dönt a kormány arról, hogy folytatódnak-e az egyeztetések a nemzetközi szervezetekkel. A hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter az InfoRádiónak elmondta, a devizakötvény-kibocsátás után új helyzet alakult ki a magyar gazdaságpolitikában, és ezt a kormánynak értékelnie kell. Varga Mihály hozzátette, készen áll mind a tárgyalások folytatására, mind a megbízatás befejezésére. Mint mondta, a magyar államkötvények sikeres jegyzése bizonyítja, hogy az ország képes biztosítani a forrásokat. A vártnál kedvezőtlenebb GDP-adatra reagálva Varga Mihály azt mondta, a tavalyi utolsó negyedév 2,7 százalékos visszaesését a 2011-es év kedvező GDP-adata is magyarázhatja. Közben az IMF külkapcsolati igazgatója cáfolta azokat a sajtóhíreket, hogy a Valutaalap budapesti képviseletének bezárását tervezi.

Az ellenzéki pártok szerint a kormány gazdaságpolitikája miatt csökkent a vártnál nagyobb mértékben a magyar gazdaság teljesítménye. Tukacs István szocialista képviselő hangsúlyozta: a kabinet kiszámíthatatlanná tette a szabályozási környezetet és túladóztatta a vállalkozásokat, amivel elvette a növekedés lehetőségét,. A Jobbik szerint a téves gazdaságpolitika miatt keletkezett hiányt a kormány ezermilliárdos megszorítással tudta csak mérsékelni. Scheiring Gábor független képviselő, a Párbeszéd Magyarországért tagja közölte: a hibás gazdaságpolitika sokaknak vette el a kedvét attól, hogy itthon próbáljanak boldogulni.

Továbbra sem tartja egyértelmű sikernek a magyar dollárkötvény-kibocsátást az MSZP elnök-frakcióvezetője. Mesterházy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában megismételte: Magyarország ugyan tudja a piacról finanszírozni a saját államadósságát, de a kamatfelár a két és félszerese annak, mintha egy éve megkötötte volna az IMF-fel a megállapodást.

A Fitch Ratings szerint Magyarország visszatérése a nemzetközi tőkepiacra azt jelzi, hogy az ország képes fedezni idei és jövő évi költségvetési és külső finanszírozási igényét a hazai tőkepiac túlzott megterhelése nélkül. A nemzetközi hitelminősítő elemzői ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a dollárkötvény-kibocsátás tovább csökkenti a kapcsolatok újrafelvételének esélyeit a Nemzetközi Valutaalappal.

A korábbinál mintegy félmilliárd forinttal több támogatásra számíthatnak a magyar gazdák a következő hétéves uniós költségvetési ciklusban - közölte a kormányfő. Orbán Viktor a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnökével folytatott tárgyaláson hangsúlyozta: az uniós tárgyalások eredményeként a magyar gazdáknak már nincs okuk úgy érezni, hogy hátrányos megkülönböztetés a részük.

Hivatalosan is megszűnt az LMP parlamenti frakciója. Kövér László házelnökhöz hétfőn érkezett az a levél, amelyben 8 képviselő bejelentette kilépését az LMP képviselőcsoportjából. Az LMP közölte, hogy a párt megszűnő frakciója helyett országgyűlési képviselői csoportot hoztak létre, amelyet Schiffer András vezet. A határozati házszabály szerint a képviselők csoportokat hozhatnak létre, amelyek nem minősülnek frakciónak.

A jövőben havonta utalják a bért a közfoglalkoztatottaknak. A Belügyminisztérium a kormány döntését ismertetve közölte: nyolc- és hatórás foglalkoztatási formában folytatódik a Start munkaprogram. A közfoglalkoztatási programok idei végrehajtását a kormány három hónapon belül ismét áttekinti.

A kilakoltatási moratórium meghosszabbítását javasolja a pénzügyi jogok biztosa. Doubravszky György a devizahitelesek gondjainak megoldásáért kezdeményezte egy háromoldalú szakmai munkacsoport sürgős összehívását. A testületben a kormány, a Magyar Bankszövetség és a civil érdekképviseleti szervezetek vennének részt.

Március 1-jén megnyílik az Erkel Színház - közölte a kultúráért felelős államtitkár. L. Simon László az épület bejárásakor elmondta: az intézmény egyelőre próbaüzemben működik, mivel még tart a felújítása. Hozzátette: a beruházás összköltsége 1,8 milliárd forint.

Magyarország 10 kiképzőtiszttel járul hozzá az Európai Unió mali missziójához - közölte a honvédelmi miniszter. Az erről szóló előterjesztésről már a jövő héten dönthet a kormány. A hat mesterlövészből, három egészségügyi szakemberből és egy összekötő tisztből álló csoport március környékén utazhat Maliba.

Felgyorsult az Európai Unió gazdasági hanyatlása a múlt év utolsó negyedében, a tagállamok egészében fél százalékkal zsugorodott a gazdaság, nagyobb mértékben, mint három hónappal korábban. Az unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatai szerint az euróövezet országaiban az átlagnál is nagyobb, 0,6 százalékos volt a visszaesés az előző negyedévhez viszonyítva.

Az európai lóhúsbotrányban érintett francia beszállító tudta, hogy lóhúst adott el marhahúsként a Findus francia alvállalkozójának. A francia fogyasztóvédelmi miniszter azt is hangsúlyozta: a cég vezetőinek büntetőbíróságon kell felelniük. A tájékoztatás szerint a romániai vágóhidat, ahol a lóhúst vették, nem terheli semmilyen felelősség az ügyben és a terméket előállító francia vállalat sem vádolható.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×