Infostart.hu
eur:
387.73
usd:
329.37
bux:
0
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás

Török Zsolt: Az MSZP nem akarja megszüntetni a bankadót

Az MSZP elképzelései között nem szerepel a bankadó megszüntetése, a szocialista párt csak az európai átlag környékére szeretné csökkenteni annak mértékét - mondta szombaton újságíróknak Török Zsolt.

Az ellenzéki párt szóvivője Selmeczi Gabriella szavaira reagált, aki sajtótájékoztatóján azt mondta: a szocialisták meghirdetett programja alapján látszik, hogy ki szeretnék vezetni a bankadót, ennek árát pedig az emberekkel fizettetnék meg.

Török Zsolt úgy fogalmazott: a nagyobbik kormánypárt szóvivője úgy beszél a nyugdíjakról, hogy a Fidesz, amelyik már elvette a 3000 milliárd forintos nyugdíj-megtakarítást, amikor csak teheti, "ráront a nyugdíjasokra".

Az MSZP-kormány által bevezetett bankadót a jelenlegi kabinet szerinte olyan mértékben "eltolta", hogy amiatt tömegesen bocsátottak el embereket, és közben a hitelezés is teljes mértékben leállt.

Török Zsolt tájékoztatója közben elővett egy szegfűt és egy virgácsot, mondván: hitte, hogy a virágot adhatja át Selmeczi Gabriellának, mert a Fidesz szóvivője elolvasta a programjukat és arról akar vitázni, azonban úgy látja, hogy virgácsot fog érdemelni ő és pártja is.

"Nemcsak tőlünk, hanem a választóktól is, hiszen az embereknek elegük van a Fidesz népnyúzó politikájából, szakmaiatlanságából" - zárta szavait.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×