eur:
388.89
usd:
360.64
bux:
68425.56
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Újabb 30 milliós egyházi befizetés az államadósság elleni alapba - lapszemle

A Népszabadság az államadósság alapról, a Magyar Nemzet pedig a Budapest Airportról ír hétfői számában.

A Szeged-csanádi Egyházmegye újabb 30 millió forintot fizetett be az Összefogás az államadósság ellen alapba, így abban eddig összesen 196 millió forint gyűlt össze - mondta a Népszabadságnak Horváth Tihamér, az alap irányító testületének elnöke. Hozzátette: az egyházmegye tavaly már befizetett ugyanennyit, így az alap legnagyobb támogatója. A kormány a tavalyi év elején Rédly Elemér győri katolikus plébános kezdeményezésére hozta létre az alapot, ahová vállalatok, a civil szféra és magánszemélyek befizetését várják. Horváth Tihamér elmondta: a politikusok közül több mint 4 millió forintot Surján László, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője fizette be.

A tavalyi 9 százalékos utasszám-növekedés után az idén 5 százalékos bővüléssel számol a Budapest Airport - mondta Jost Lammers, a cég vezérigazgatója a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban. A cégvezető kiemelte, hogy az elmúlt hetekben egy népes, elsősorban műszaki szakemberekből álló kínai küldöttség tájékozódott a reptéren a távlati fejlesztési tervekről, amelyekben szerepel egy vasúti csomópont építése is. Mint mondta, azt az információt kapta, hogy a repülőtéri vasút építése ügyében ezt követően további egyeztetések lesznek. A Malév helyzetét érintő kérdésre elmondta, hogy szerinte a cég jó kezekben van, a kormány pontosan tudja, milyen fontos egy budapesti központú nemzeti légitársaság léte. Jost Lammers szerint a Malév üzleti modellje működőképes, a menedzsment jó irányba fejlesztette a céget, és az utóbbi fél évben az utasforgalmi, illetve pénzügyi adatok kifejezetten kedvezők.

Az Indexen arról olvashatnak, hogy sértő ajánlatot kaptak a Costa Concordia túlélői. A hajó tulajdonosai a katasztrófa túlélőinek 30 százalékos kedvezményt ajánlottak fel a jövőbeli hajóutak árából, így szeretnék megkerülni a peres utat, ami az előzetes számítások szerint több százmillió fontba is kerülhet a tulajdonosoknak. A Costa eközben levelet is küldött az utasoknak, amelyben részletezi, milyen követelésekkel léphetnek fel az elveszett értékeikkel kapcsolatban, és felajánlotta az utazás költségeinek teljes visszatérítését. Az ügyvédek Amerikában és Olaszországban is perre készülnek, több száz utas volt jelen a héten Miamiban, amikor benyújtottak a perindítási kérelmet. A kompenzációs követelések százezer és egy millió font között mozognak.

A Napi Gazdaság arról ír, hogy tavaly összesen 79,8 milliárd forint illetéket fizettek be a magánszemélyek, ami közel 10 milliárd forinttal marad el a tavalyelőttitől; ezen belül az autók utáni illetékbevétel összege nőtt, az ingatlanoké csökkent. 2010-től jelentősen csökkent az illeték mértéke, így nem kizárt, hogy a magas bázis egyik oka a 2009-ről 2010-re tolt tranzakciók sokasága. Annak ellenére, hogy az öröklés és az ajándékozás egyenesági rokonok között illetékmentes lett 2010 közepétől, ez csak az ajándékozásnál mutatkozott meg az adatokban. Itt ugyanis jelentős csökkenés volt megfigyelhető - 1,95 milliárd forint után 1,26 milliárd jött be -, míg az öröklésnél 3,9 milliárd forint után tavaly 4,9 milliárd forint volt a befizetés. A lap szerint ennek hátterében valószínűleg az áll, hogy az ajándékozás viszonylag gyorsan átfut a rendszeren, vagyis a jogszabályváltozás akár azonnal megjelenhet a bevételekben, ezzel szemben az öröklésnél lehetnek csúszások. Egyrészt az eljárás is elhúzódhat, másrészt az örökösök kérhetnek halasztást, méltányosságot, ami szintén tolja a bevételek realizálását.

A Portfolio.hu arról közöl cikket, hogy az elmúlt évek felvásárlásait követően a Volkswagen csoport egy újabb márkát kebelez be, még idén megvásárolják a Porschét. A tranzakció összértéke akár a 4 milliárd eurót is elérheti. A hírt egyelőre nem erősítették meg az érintett társaságok, a Volkswagen részéről mindössze annyit mondtak, a VW célja az, hogy a tranzakciót minél hamarabb lezárja. Az események azután gyorsultak fel, hogy a Volkswagen konszern megtalálta annak a módját, hogy a felvásárláshoz kapcsolódó adóterheket jelentősen csökkentsék. Amennyiben az adóhivatal elfogadja ezt a megoldást, a Porschét még idén bekebelezheti a VW.

A Pénzcentrumon arról lehet olvasni, hogy a hideg időjárás, a havazás, a csúszós utak nemcsak az autótulajdonosoknak okoznak fejfájást évről évre. A lehullott csapadék és röpködő mínuszok miatt gyakran életveszélyessé vált járdák a gyalogosokat is jókora kihívás elé állítja. A lakás- és családi ház tulajdonosoknak nem szabad megfeledkezniük arról, hogy saját portájuk előtt az ő feladatuk a biztonságos gyalogos forgalom biztosítása. A társasházak lakói felelősséggel tartoznak. Nemcsak a kártérítés elkerülése miatt érdemes tehát figyelmet fordítani a csúszásmentesítésre, hiszen bizonyos esetekben annak elmulasztása gondatlanságból elkövetett bűncselekmény is lehet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégis rányomta bélyegét.

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Ugrik az OTP!

Ugrik az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában délutánra már határozott pluszban vannak a tőzsdék és Amerikában is folytatódik az emelkedés. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telik a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×