Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Medián: a többség szerint nem kell lemondani Schmitt Pálnak

A válaszadók többsége szerint nem kell lemondania a plágiumvád miatt Schmitt Pál köztársasági elnöknek - derül ki a Medián felméréséből. Hann Endre, a cég ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak azt mondta, hogy a kormánypárti szavazók között 90 százalék volt azok aránya, akik szerint a köztársasági elnöknek nem kell lemondania.

 A Medián ügyvezető igazgatója a HVG-nek készített közvélemény-kutatásról az InfoRádióban elmondta: a teljes felnőtt népesség 42 százaléka szerint az államfőnek nem kell lemondania hivataláról, míg 33 százalék támogatná Schmitt Pál távozását.

Hann Endre hozzátette: a kormánypárti szavazók között 90 százalék volt azok aránya, akik szerint a köztársasági elnöknek nem kell lemondania.

A megkérdezettek 90 százaléka értesült az államfő doktori disszertációja kapcsán felmerült plágiumgyanúról; 25 százalék spontán módon meg is említette mint olyan témát, amely az utóbbi hét hírei közül a leginkább felkeltette a figyelmét. Az emberek 69 százaléka a saját állítása szerint csak felületesen foglalkozott az üggyel, és mindössze 21 százalék mondta, hogy alaposan tájékozódott.

A válaszolni tudók fele az ország szempontjából súlyosnak vagy nagyon súlyosnak tartja az esetet, és ha a válaszokat 0-tól 100-ig terjedő mutatóval foglaljuk össze, az átlag 63 pont, vagyis az értékelés a közepesnél súlyosabb. A kormánypárti szavazók ennél lényegesen kevésbé drámaian ítélik meg az állítólagos plágiumügyet (46 pont), a Jobbik hívei közepesen (55 pont), a többi ellenzéki párt támogatói pedig nagyon súlyosnak tartják (77 pont).

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

Orbán Viktor a Tusványoson: ellenzéki politika helyett ellenállási politikára kell váltani

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismertette. Orbán Viktor szerint a hatalomgyakorlás érdekében most bűncselekményeket hajtanak végre, de ennek a jogállam általuk történő visszaállításakor majd komoly jelentősége lesz. Felsorolta, milyen feladatai vannak most a Fidesznek és mi kell szerinte ahhoz, hogy ismét erős nemzeti kormány állhasson az ország élén.

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×