Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.53
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Nem fogadta el a a jelentést a nagyértékű beruházásokat vizsgáló bizottság

Nem fogadta el a Fővárosi Közgyűlés nagyértékű beruházásokat vizsgáló bizottságának összefoglaló jelentését a grémium szerdai ülésén.

A bizottság tagjai 3 igen, 1 nem és 3 tartózkodás mellett utasították el a jelentés összegzését. A szocialista Andó Sándor nemmel szavazott, a szintén szocialista Tüttő Kata, valamint az SZDSZ-es Szabadai Viktor és Várhegyi László tartózkodott a szavazáson.

Tüttő Kata azt mondta: azért tartózkodik, mert az általános megállapítások már nem érvényesek feltétlenül a beruházásokra. Az összesített jelentésben szerepelt a 4-es metró beruházás vizsgálata is, az erről szóló beszámolót azonban nem fogadta el a bizottság.

Az elutasított jelentésben többek között az állt, hogy időről időre - a szakmai megfontolásokat figyelmen kívül hagyva - politikai ráhatások jelentek meg a Margit híd felújításánál, a 4-es metró építésénél, illetve a Kossuth téri mélygarázs beruházásánál.

Az elutasított összefoglaló jelenés szerint a projekteket nem készítették elő megfelelően, nem volt irányításra alkalmas szervezetük, nem volt felelős vezető sem, és nem teremtették meg a projektek célkitűzései és hatásai közötti összhangot sem. Ezek miatt - olvasható a jelentés tervezetében - megjósolható a határidők túllépése, a költségek növekedése és a belső finanszírozás hiánya.

A jelentés megállapította azt is, hogy nem állapítható meg konkrét felelős, a személyi felelősség ugyanis "személyre szólóan nem bontható le".

A bizottság tárgyalta a 4-es metró beruházásával kapcsolatos jelentést is, amelyet végül 3 igen és 4 nem szavazattal nem fogadtak el.

A 4-es metró beruházásával kapcsolatban a jelentés rögzíti: nem állapítható meg biztonsággal, hogy jól előkészített a projekt, az irányításban pedig nincsenek felelősségi és hatásköri viszonyok.

Jogi anomáliák is előfordultak a beruházás során, ilyen a FIDIC szerinti független mérnök kiválasztása. Ezt a feladatot az Eurometró végezte, a céget hirdetmény nélküli, tárgyalásos közbeszerzés során választotta ki 2006-ban, de erről a Közbeszerzési Döntőbizottság már akkor kimondta, hogy nem volt jogszerű. Ennek ellenére a DBR Metró Projektigazgatóság 2010-ben is így akarta az Eurometró szerződését meghosszabbítani.

Korábbi üléseken tárgyalta a bizottság a Margit híd felújítását, illetve a Kossuth téri mélygarázs ügyét is. A Margit híd felújításával kapcsolatban a grémium korábbi ülésén elfogadott jelentés szerint a felújítás szervezeti irányítása alapvetően elhibázott volt és nem volt vezetője sem. Az ideiglenes forgalomba helyezés dátumát feltehetően politikai nyomásra hozták meg, és nem volt külön tervezői költségbecslés. A politikai behatás és a rossz előkészítés miatt az eredeti tervhez képest jóval többe és több idő alatt valósul majd meg a projekt.

A Kossuth téri mélygarázzsal kapcsolatban május 13-án a bizottság megállapította, hogy a tér felszíni rendezésétől eltávolodva a szereplők úgy akarták befolyásolni a projektet, hogy abban helyet kapjon egy mélygarázs is. Nem készült gazdasági, műszaki elemzés, sérült a verseny tisztasága, az esélyegyenlőség is.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×