Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.14
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Kétmillió kopogtatócédula összegyűjtését tervezi a Fidesz

A Fidesz és a KDNP egymással szövetségben teljes egészében felkészült az önkormányzati választásokra - közölte Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus kiemelte: a Fidesz célja, hogy az ajánlószelvények legalább 20 százalékát, azaz közel kétmillió darabot gyűjtsön össze a következő két hétben.

A párt kampánya rövid lesz, helyi, megyei és országos szinten is zajlik majd, amelyben részt vesznek kormányzati politikusok és a pártelnök-miniszterelnök is - emelte ki Kósa Lajos.

Az alelnök hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP-nek összesen 6.500 jelöltje van; a főszabály pedig az, hogy minden jelöltjük a két párt szövetségének színeiben indul.

A 175 tízezer főnél több lakost számláló település - ahol vegyes választási rendszer van - szinte mindegyikén, azaz 174-en állít jelöltet a párt, csak Siklóson nem, ott nem kívántak önálló jelöltet indítani - mondta még el. Hozzátette: e településeken durván 1.900 jelöltjük indul.

Az alelnök felhívta a figyelmet, hogy most először tud a választópolgárok több mint 80 százaléka Fidesz-jelöltre szavazni, azaz a polgárok most először találkoznak a legtöbb Fidesz-jelölttel.

Kósa Lajos azt mondta még: bíznak abban, hogy a tavaszi összefogás országosan lehetővé teszi Magyarország újjáépítését az elmúlt kormányzat kártéteményéből. Elismerte: a legnagyobb kérdés, hogy merre indul el a főváros, ennek kapcsán úgy fogalmazott: itt egyvalami biztos, az, hogy Demszky Gábor nem lesz többet főpolgármester, és ezzel a Demszky-Hagyó-Horváth-ciklusnak vége.

A Fidesz kampányfőnöke aláhúzta: Tarlós Istvánnal a Fidesznek nagyon nagy esélye van erre, hogy a főváros történetében először a városnak fideszes polgármestere legyen.

Az alelnök kiemelte: a tavaszi, országgyűlési választásokhoz képest nem terveznek más szervezetekkel szövetséget kötni. Leszögezte: sem az MSZP-vel, sem a Jobbikkal nem tudnak elképzelni semmilyen együttműködést; nem lesz olyan Fidesz-jelölt, aki akár burkoltan, akár nyíltan szocialista vagy jobbikos támogatást elfogad, aki ezt teszi, az "elveszíti a Fidesz támogatását".

A Fidesz szeretné az összes jelöltjét szeptember elején felállítani - közölte.

Kérdésre válaszolva Kósa Lajos azt mondta: legjobb tudomása szerint Érden és Vácon is sikerült megegyeznie a Fidesznek a KDNP-vel. Az a szabály, hogy a két párt közösen indul, így ha valaki "ráindul" egy hivatalos Fidesz-jelöltre, akkor azt kizárják - tette hozzá.

A fővárosi kampány kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy "nincs kiegyezés a múlttal", vége van a főváros "lezüllesztésének, kifosztásának, elkótyavetyélésének", végre igaz, valódi polgármesterre van szükség, aki Budapesten lakik, és valódi "gazdaként" viselkedik.

Arra a kérdésre, hogy ha a fővárosban nem tudják megszerezni a többséget, kivel léphetnek majd koalícióra, Kósa Lajos úgy válaszolt: meg tudják szerezni a többséget, mindenképpen nyerni szeretnének.

Arra a felvetésre, hogy a kisebb pártok szerint a Fidesz túl sok ajánlószelvényt gyűjt, és nekik nem marad, az alelnök ismét aláhúzta: a szelvények 20 százalékát kívánják megszerezni, a "maradék" négyötödre aspirálhat a többi párt; ha választópolgárok 20 százalékát rá tudják venni, hogy a Fidesz-KDNP-t támogassa, akkor majdnem biztos, hogy meg is nyerik az önkormányzati választást.

Az MSZP kampányát firtató kérdésre pedig úgy reagált: ha szocialisták helyében lenne, nehezen tudná megmondani, hogy most mivel is kellene kampányolni; ilyen mértékben szétesett, hitelét vesztett, a választók által elutasított párt régen indult a választásokon, mint a mostani helyzetben lévő MSZP.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×