Infostart.hu
eur:
364.7
usd:
325.76
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Hogyan állítaná helyre az MSZP becsületét Szanyi Tibor?

A Fidesz budapesti győzelmének megakadályozását és az MSZP becsületének helyreállítását nevezte pártja legfontosabb feladatának Szanyi Tibor a szocialisták önkormányzati választási kampányának regionális felkészítőjén.

Az MSZP kampányfőnöke Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyei, valamint fővárosi párttagok előtt azt mondta: a kormánypárt "zavarba ejtően sok" pozíciót birtokol, ezért elsődleges, hogy ne Tarlós István legyen a főpolgármester és a Fidesz ne szerezzen többséget a fővárosi közgyűlésben.

Szanyi Tibor - ahogyan pénteken, pártja nyíregyházi kampányfelkészítőjén is - az MSZP fő törekvései között említette, hogy a szocialisták az országgyűlési választáshoz viszonyítva gyarapítsák szavazótáborukat, illetve hogy ennek érdekében a településeken alkossanak szövetséget más baloldali, demokratikus pártokkal, civil szervezetekkel. Példaként hozta Nagykanizsát, ahol az MSZP a Magyarországi Szociáldemokrata Párttal és az MDF-fel kötött megállapodást.

Az önkormányzati választásról szólva kijelentette: a Fidesz a választókerületek határainak - szerinte "központi adatbázis alapján történő" - átrajzolásával monolit, vagy legfeljebb két-három párt részvételével működő helyhatóságokat akart létrehozni. Ezt jelzi, hogy az ajánlószelvények összegyűjtésére az eddiginél kevesebb idő áll rendelkezésre, ami a kis pártokat sújtja - fogalmazott.

A jelenlévőket Szanyi Tibor arra intette: tiltakozzanak, amikor a Fidesz börtöntöltelékként akarja láttatni a szocialistákat, a párttagok túlnyomó többsége ugyanis becsületes. Mint mondta, divat lett az MSZP-t szidni, ezen azonban változtatni kell.

"Kikérjük magunknak, hogy minket lépten-nyomon lekommunistázzanak, lekorruptoznak" - emelte ki Szanyi Tibor, hozzáfűzve, hogy az MSZP ezerhatszáz "bátor és becsületes" embert indít az önkormányzati választáson.

Arra is kitért, hogy bár "tucatjával születtek jogerős ítéletek fideszes önkormányzati képviselőkkel, polgármesterekkel, alpolgármesterekkel szemben" például okirathamisítás miatt, ezekről az esetekről mégsem hallani. Szocialista politikust viszont - folytatta - az első fokon elítélt Zuschlag János kivételével nem marasztalt el a bíróság, a sajtóban szereplő ügyekben csak "gyanú és szóbeszéd" van.

Szanyi Tibor annak a véleményének is hangot adott, hogy noha a Fidesz minden közvélemény-kutatás szerint őrzi előnyét, ez a választói bizalom "sok esetben hazugságon alapszik".

Nem lehet azt mondani, hogy helyes a gazdaságpolitika, amikor "néhány hét alatt sikerült kétszer is bedönteni a forintot" - jelentette ki az MSZP kampányfőnöke, hozzátéve, "bizonyos számítások szerint ez minden magyar családra 16 ezer forint pluszterhet rakott".

Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Mit csinál a dollár a választás napján?

Mit csinál a dollár a választás napján?

Minimális mértékben gyengül a forint az euróval szemben, amely 365 forint közelében, a napi sáv felső részén jár, míg a dollárral szemben lényegében stagnál a magyar deviza, 326 körüli árfolyam mellett. A befektetők az amerikai félidős választások kimenetelét és az amerikai–iráni megállapodás esélyeit mérlegelik; a zöldhasú végül a vártnál jóval erősebb JOLTS-jelentés után fordult pluszba, miután a nyitott álláshelyek száma 7,523 millióra ugrott. A figyelem a hét további részében a pénteki amerikai foglalkoztatottsági adatokra irányulhat, amelyek az elemzők szerint a Fed kamatpályája szempontjából is meghatározók lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×