Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Orbán Viktor: a politikai elit ne viselkedjen úgy, mint "a riadt csirke a hátsó udvarban"

Orbán Viktor szerint nem lehet úgy a nemzet érdekeit érvényesíteni, hogy közben a magyar politikai elit az első hangos szóra úgy viselkedik, mint "a riadt csirkék a hátsó udvarban".

A miniszterelnök erről napirend előtti viszonválaszában, a szocialista frakcióvezető szavaira reagálva beszélt csütörtökön a parlamentben.

A kormányfő Mesterházy Attila - a Nemzetközi Valutalappal (IMF) és az Európai Unióval kapcsolatos tárgyalásokról - megfogalmazott kritikájára úgy válaszolt: az ellenzéki politikus kommentárjait már hallotta néhány nappal ezelőtt, igaz angolul és az IMF-fel lezajlott tárgyaláson.

Leszögezte: bár nem keresik az ilyen helyzeteket, de lesznek még Magyarországnak a nemzeti érdekei védelmében vitái másokkal a határon belül és kívül is. Álláspontja szerint nem mindegy, hogy a magyar politikai osztály hogyan viselkedik az ilyen helyzetekben.

Úgy látja: az elmúlt néhány napban volt olyan érzése, mintha nem a magyar nép képviselői lennének a politikusok, hanem ideges és riadt brókerek.

Orbán Viktor közölte: nem akarja minősíteni a szocialistákat, ezért többes szám első személyben fogalmazza meg azon kérését, hogy "embereljük meg magukat", és azt kérte mindenkitől viselkedjenek úgy, hogy méltók lehessenek Magyarország választópolgáraihoz.

A kormányfő Mesterházy Attilától azt kérdezte: "ilyen nyolc év után" feláll és számon kér bármit a Fidesz-frakciótól?

Kijelentette: a szocialista frakcióvezető hozzászólásából számára a sürgetés a legfontosabb és reméli, hogy Mesterházy Attilának még hosszú időn keresztül módja lesz arra, hogy sürgesse a kormányt a tervezett lépéseinek megvalósítására. "Nyolc éven keresztül vitték be az embereket az erdőbe és azt várja, hogy ötvenhat nap alatt jöjjünk ki belőle?" - kérdezte.

Véleménye szerint a kormánynak azért még sokat kell dolgoznia, hogy kijavítsa mindazt, amit a szocialisták elrontottak. Azt ígérte, hogy állhatatosan, lépéről-lépésre megteszik ezt.

Schiffer Andrásnak a kormányfő azt válaszolta: egyetért vele abban, hogy most a sokféleség tiszteletben tartására van szükség, de szerinte ez önmagában kevés, ötvözni kell az összefogással, és a hatékonysággal. Ez a három dolog a jó kormányzás alfája és ómegája - vélekedett.

Olcsó politikai játéknak nevezte az LMP-frakcióvezető azon kijelentését, hogy a "a polgárok nem erre szavaztak". Évtizedes tapasztalataira hivatkozva úgy fogalmazott: nem ő volt az egyetlen aki megtanulta, a végén a választók majd elmondják, hogy arra szavaztak-e, ami történt vagy másra.

Orbán Viktor ezt a mondatát a szocialisták figyelmébe is ajánlotta, amiért nagy tapsot kapott.

A miniszterelnök méltányosságot kért azokkal a kormányzati akciótervekkel kapcsolatban. Kiemelte: a 29 pontból van néhány, amit kifejezetten azért akarnak megvalósítani, mert segíteni akartak a kifejezetten nehéz helyzetben élő embereken. Példaként említette egyebek mellett, hogy megszüntették a kilakoltatásokat és visszaállították az adományok áfamentességét.

A munkából megélni akarók nevében visszautasította, hogy a frakcióvezető cselédnek nevezte a magánalkalmazottakat. Azt kérte Schiffer Andrástól, gondolja át ezt az álláspontját.

A miniszterelnök Vona Gábornak azt mondta: a szavak fontosak, egy egész politikai közösség jövője múlhat azon, hogy a megfelelő helyen, időben és megfelelő formában fejezik-e ki a gondolataikat.

Véleménye szerint közösségek tudnak létrejönni, ha tisztességesen beszélnek egymással és megadják egymásnak a kötelező tiszteletet. Úgy fogalmazott: az emberi méltóság elismerése nemcsak közösséget teremt, hanem politikai centrumot is létrehozhat.

Kitért arra: a kormány mindent megtesz azért, hogy az alkotmányozás gyorsan haladjon, az ősszel széles közmeghallgatások és konzultációk lesznek ez ügyben.

Reagálása legelején a kormányfő megjegyezte: olcsó és méltánytalan lenne az ellenzék vezetőivel szemben, ha úgy összegezné az elhangzottakat: "itt egy puskát cipelő pumáról van szó, akiről kiderült, hogy farkas, de legalább vegetáriánus, egyik feje piros, a másik meg narancssárga".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×