Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
325.93
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző

Elfogadták a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagot

Az Országgyűlés a 2010-es nyári ülésszak utolsó napján számos fontos döntést hozott, illetve jogszabályt fogadott el.

Elfogadta az Országgyűlés az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely a többi között korlátozza a közszférában kifizethető jövedelmeket, két ütemben különadó befizetésére kötelezi a pénzügyi szférát és megszünteti a devizaalapú jelzáloghitelezést.

Különadó kiszabását teszi lehetővé az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek jó erkölcsbe ütköző jövedelmeire a csütörtökön elfogadott alkotmánymódosítás, amely rendelkezik arról is, hogy egyes ügyekben a bírók helyett a bírósági titkárok járjanak el.

Elzárással is büntethetővé válnak azok, akik kis értékű lopást, csalást, rongálást követnek el, köztük a fiatalkorúak is, akik aki akár 45 napra is börtönbe kerülhetnek.

Az Országgyűlés elfogadta a korábbi államfőket megillető juttatásokról szóló törvényt, a jogszabály rögzíti, hogy csak akkor kaphat lakást a volt köztársasági elnök, ha korábban más közjogi tisztség betöltésének jogcímén még nem szerzett lakáshasználati jogosultságot.

A fegyveres testületek hivatásos állományú tagjai leszerelésük után három évig nem indulhatnak a választásokon, miután az Országgyűlés elfogadta az erről szóló alkotmánymódosítást.

A következő fűtési szezon végéig, azaz 2011. árpilis 15-ig tart a kilakoltatási moratórium. Az Országgyűlés elfogadta a bírósági végrehajtásról szóló törvény kormány által kezdeményezett módosítását.

A fedezetkezelő helyett a fővállalkozó kifizetéseit szigorító szabályok, a teljesítési garancia korlátok közé szorítása, és új Közbeszerzések Tanácsa választása - egyebek mellett ezeket tartalmazza a közbeszerzési törvény módosítása.

Megszüntette az Országgyűlés a Nemzeti Sporttanácsot, valamint a Mező Ferenc Sportalapítványt, és visszaállította az olimpiai járadék adómentességét. A jövőben a látvány-csapatsportokban működő sportszövetségek és sportszervezetek vagyonátruházási illeték megfizetése nélkül szerezhetik meg sporttelepek tulajdonjogát.

Megszűnik az Egészségbiztosítási Felügyelet, feladatai más szervekhez kerülnek, illetve jövő év január 1-jéig átmeneti patikaalapítási moratóriumot vezet be az egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosítása, amelyet elfogadott az Országgyűlés.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×