Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.82
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Szerdán megtudjuk, kik lesznek az Orbán-kormány miniszterei?

Sólyom László köztársasági elnök szerdára hívta meg magához Orbán Viktort, a választásokon győztes Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét a kormányalakítással kapcsolatos megbeszélésre a Sándor-palotába. Orbán Viktor a választás két fordulója között a választók iránti tisztelettel, most pedig az államfővel való találkozóra hivatkozva hárította el a leendő kormányának összetételére vonatkozó kérdéseket. Így egyelőre csak annyi biztos, hogy a külügyeket Martonyi János irányítja majd.

Az Orbán-kormány összetételét azóta találgatják a politikai elemzők és az újságírók, mióta a Fidesz-KDNP pártszövetség az országgyűlési választások első fordulójában megszerezte a többséget.

Konkrétumokat azonban Orbán Viktorból nem lehet kiszedni. Mindössze annyit közölt az InfoRádióban március 26-án, hogy a külügyeket Martonyi János irányítja majd. A döntés korai nyilvánosságra hozatalát a soros magyar EU-elnökséggel indokolta.

A választás két fordulója között azért nem volt hajlandó válaszolni a kormányának összetételét firtató kérdésekre, mert szerinte az tiszteletlenség lenne a szavazókkal szemben mindaddig, amíg utóbbiak ki nem fejezték egyértelmű akaratukat azzal kapcsolatban, ki és milyen mértékű felhatalmazással irányítsa az országot.

Vasárnap este óta tudjuk, hogy ez a Fidesz-KDNP, amely kényelmes többséget szerzett az új Országgyűlésben.

Közelebb azonban azóta sem vagyunk ahhoz, hogy megtudjuk, kik lesznek az Orbán-kormány tagjai. Orbán Viktor most az államfővel tervezett találkozóra hivatkozik, mondván, addig nem illő beszélnie leendő kormányáról, amíg az államfő fel nem kéri őt a kormányalakításra.

Orbán Viktor hétfői nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta: addig nem beszél erről, amíg Sólyom László köztársasági elnök "fel nem kér valakit" a kormányalakításra. "Én készen állok az elnökkel való találkozóra" - mondta Orbán, de szerinte a miniszterelnök megnevezéséig az államfő a főszereplő.

Sólyom László már vasárnap estel közölte: a választás eredménye egyértelmű, a győztes párt, a Fidesz-KDNP példátlanul erős felhatalmazást szerzett a következő négy évre, és az országnak az az érdeke, hogy minél hamarabb megalakuljon az új kormány. Szerdán tehát felkérheti Orbán Viktort a kormányalakításra, s akkor hamarosan kiderülhet, kik lesznek az új miniszterek.

Az államfő várhatóan május 14-ére összehívja az Országgyűlés alakuló ülését.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×