Infostart.hu
eur:
385.85
usd:
332.42
bux:
120938.73
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Feltárná a korrupciógyanús ügyeket a Fidesz

A BKV-és és az FKF-es botrány után Gyurcsány Ferenc a sukorói ügyben tett kihallgatása is bizonyítja, hogy az elmúlt nyolc év a korrupcióról szólt - mondta a Fidesz elnöki stábjának igazgatója, aki mai sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a Fidesz minden ilyen esetet kivizsgál.

Hogy az elmúlt nyolc év mennyire a korrupcióról szólt, azt a BKV-val és a Fővárosi Közterület-fenntartóval kapcsolatos botrány után Gyurcsány Ferenc kihallgatása is bizonyítja - mondta a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója sajtótájékoztatóján, miután a Magyar Nemzet arról számolt be, hogy a volt miniszterelnök a Zuschlag-ügy után rövid időn belül kedden immár a második korrupciógyanús büntetőeljárásban is kénytelen volt tanúként megjelenni a vádhatóság előtt.

Balsai István hozzátette: ez az időszak a korrupcióról és a magánérdekek mentén meghozott kormányzati döntésekről szólt.

Az országgyűlési képviselő kiemelte: a BKV után az FKF-ről is bebizonyosodott, hogy kihordták onnan a pénzt. A Fidesz, megfelelő politikai felhatalmazás esetét, véget vet az ilyen korrupciós ügyeknek, és mindet kivizsgálja.

Részletesen kivizsgálja a Fidesz a Gyurcsány Ferenchez köthető sukorói ingatlanbotrányt is, valamint azt, hogy mekkora kár érte az államot - hangsúlyozta a politikus. Megjegyezte: az, hogy a korábbi és a jelenlegi kormányfőt is kihallgatták, már bizonyítja, hogy az ügynek lesznek következményei.

Arra az újságírói kérdésre, valóban vizsgálja-e a párt annak lehetőségét, hogyan lehet megakadályozni, hogy a Jobbik képviselői a Magyar Gárda egyenruhájában vegyenek részt az új Országgyűlés alakuló ülésén, Balsai István azt mondta: ezzel egyelőre nem foglalkoznak. Az ügyben Katona Béla jelenlegi házelnökhöz kell fordulni, az alakuló ülést pedig a korelnök vezeti majd.

A politikus nem tudott válaszolni arra az újságírói kérdésre, mekkora összegből gazdálkodott a Fidesz a választási kampány során. Erről a pártigazgató tud felvilágosítást adni - jegyezte meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai tőzsdék is. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×