Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Nincs több UD Zrt.-ügy, jöhet a kártérítési per

Bűncselekmény hiányában megszüntette a Nemzeti Nyomozó Iroda az UD Zrt. vezetője, Tóth János ellen a haditechnikai termékkel visszaélés gyanúja miatt indított eljárást - mondta Futó Barnabás, a gyanúsított védője. Ezzel az utolsó, az adatgyűjtési ügyben ismertté vált, a vagyonvédelmi cég vezetői ellen indult eljárást is lezárták.

Az UD Zrt. vezetője szerdán kapta meg az eljárás megszüntetésről szóló határozatot - tájékoztatta az Inforádiót Tóth János ügyvédje. Futó Barnabás közölte: a többrendbeli haditechnikai termékkel visszaélés gyanúja miatt indított vizsgálatot azután zárta le a hatóság, hogy a gyanút szakértői véleménnyel cáfolták.

Hozzátette: a nyomozó hatóság nem bizonyíték, hanem bűncselekmény hiányában szüntette meg az eljárást. A mostani megszüntető határozat azt jelenti, hogy az UD Zrt. vezetője ellen nem folyik több büntetőeljárás - hangsúlyozta a védő.

Ismeretes: az NBH főigazgatója, Laborcz Sándor azért tett feljelentést, mert szerinte a magáncég emberei kémprogramot telepítettek a kormányzati gerinchálózatra. Azt a beadványt tavaly szintén bűncselekmény hiányában utasították el, de jelezték, hogy most lezárt ügy még folyamatban van.

Futó Barnabás közölte: ügyfele már korábban benyújtotta a kártérítési igényét. Így nem írnak keresetlevelet a mostani megszüntető határozat miatt, amely az ügyvéd szerint újabb bizonyítéka annak, hogy milyen károk érték a vagyonvédelmi céget.

Hanganyag: Litauszky Balázs

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hiába a hatalmas dugók – akár szeptember közepéig is lezárva maradhat esténként a pesti alsó rakpart

Sokan közlekedési dugókra panaszkodnak, de a városvezetés szerint folyamatosan figyelik, okoz-e gondot a rakpartlezárás hétköznapokon. Most az a terv, hogy a szeptemberi Európai Mobilitási Hét végéig érvényben marad a hétköznapokon 17 órától hajnali 5 óráig tartó lezárás az autós forgalom elől. Beke Károly, a Budapesti Művelődési Központ osztályvezetője azt hangsúlyozta az InfoRádióban: ha forgalmi akadályok, fennakadások lesznek, akkor változtatnak a terven.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×