Infostart.hu
eur:
385.14
usd:
331.69
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Mintegy 1,4 millió szavazattal kapott kevesebbet idén az MSZP, mint 2006-ban

A 2010-es parlamenti választások első fordulójában pontosan 1 millió 361 ezer 413 szavazattal kapott kevesebbet az MSZP, mint 2006-ban; a Fidesz-KDNP majd 400 ezerrel kapott több voksot, mint négy évvel korábban az első fordulóban.

Az Országos Választási Iroda honlapján elérhető adatok szerint 2006-ban a szavazáson való részvétel (67,53 százalék) 3,24 százalékkal volt magasabb, mint az idein (64,29 százalék), tehát, míg négy éve 5 millió 144 ezren szavaztak az első fordulóban, addig idén 5,1 millió szavazó járult az urnákhoz. Nyolc éve, 2002-ben a részvételi arány 71,03 százalék volt.

A négy évvel ezelőtti választáson győztes szocialista párt a szavazatok 43,21 százalékát szerezte meg, ami 2 millió 336 ezer 705 voksot jelentett. A második erő, nem sokkal lemaradva, a Fidesz-KDNP lett, amely 42,03 százalékot, vagyis 2 millió 272 ezer 979 szavazatot szerzett 2006-ban.

Az idei választáson a két politikai erő közül a Fidesz-KDNP tudta gyarapítani szavazóit: 393 ezer 748 szavazattal szerzett többet, mint négy éve, összesen a szavazatok 52,76 százalékát kapta meg. Az MSZP viszont elvesztette szavazói nagy részét: a mostani választáson 1 millió 361 ezer 413 vokssal kapott kevesebbet, mint az előzőn; összesen 975 ezer 292 szavazatot adtak le rá, ami 19,3 százalékos támogatottságot jelent.

A 2006-os választások első fordulójában 214 mandátum sorsa dőlt el, és 108 egyéni kerületben tartottak második fordulót; idén várhatóan 119 egyéni választókerületben lesz érvényes és eredményes, így az április 25-re kitűzött második fordulóban már csak 57 helyen lesz választás. A Fidesz-KDNP pártszövetség mind a 20 területi választókerületben az első helyen végzett.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×