eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 6. vasárnap Brúnó, Renáta

Van min spórolni a kórházakban - hetilapszemle

Újabban egy kockázati befektetőcsoport kísérletezik a kórház-üzemeltetéssel - írja a Figyelő. A Medical Investments más utat követ, mint a nemrég csődbe ment HospInvest.

A nagyatádi és a gyöngyösi kórházat működtető társaság elnök-vezérigazgatója, Kovács Róbert a lapnak nyilatkozva azt mondta: van mit fogni egy-egy kórház költségszerkezetében is, cége elsősorban ebben gondolkodik, és közben megpróbál az alapszolgáltatás mellé fizetős konstrukcióban többletet kínálni. Arra is törekszenek, hogy a gyógyszereket, gyógyászati segédeszközöket és hasonló termékeket is egyre inkább náluk vegye meg a beteg, ez újabb bevételi forrás lehet. Az elnök-vezérigazgató elismerte, hogy a vállalkozás óriási kockázatokat rejt. A kórházak alulfinanszírozottak, a szabályozás bármikor változhat, és azt sem lehet soha kizárni, hogy a politika a kelleténél nagyobb mértékben próbál beleszólni a dolgokba.

Egy a Heti Válasz birtokába került dokumentum szerint legalább ötmilliárd forintos kár érte a magyar államot a moszkvai kereskedelmi képviselet értékesítésénél. Az épület ugyanis már az ügyészség által is vizsgált gyanús körülmények között, 3,5 milliárd forintért jutott egy tisztázatlan tulajdonosi hátterű offshore vállalkozás tulajdonába, miközben a piaci ajánlatok a dokumentum szerint nyolc és 13,5 milliárd forint között mozogtak. A bizonyítékokat már postázták az eladás körülményeit vizsgáló hatóságoknak. Az üzletet bonyolító nemzeti vagyonkezelőt pénzügyminiszterként Veres János felügyelte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fenyegető prosztatarák, a tünetmentesség miatt muszáj szűrésre menni

Fenyegető prosztatarák, a tünetmentesség miatt muszáj szűrésre menni

Továbbra is későn fordulnak orvoshoz a férfiak Magyarországon, ezért országos férfiegészség-kampány és PSA-szűrést indul betegszervezetek és az urológusszakma összefogásával a prosztatarák ellen. Itthon naponta három férfi hal meg a betegségben, pedig a prosztatarák korai felismerés esetén jól gyógyítható.

Kevés a nevelőszülő, az örökbefogadás segítésével oldaná meg a helyzetet a kormány

Felgyorsítja a kórházakban hagyott újszülöttek örökbefogadási eljárását a kormány. Az elmúlt hónapokban már havonta csaknem kétszáz gyermek volt a kórházi osztályokon úgy, hogy a rokonaik nem keresték őket. Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa fővárosszerte akciókkal hívja fel a figyelmet a kórházban hagyott csecsemők ügyére és az országos nevelőszülő-hiányra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Amerika tagadja az offenzíváról szóló híresztelést, Izrael hadserege megtorlást tervez - Híreink a közel-keleti konfliktusról vasárnap

Amerika tagadja az offenzíváról szóló híresztelést, Izrael hadserege megtorlást tervez - Híreink a közel-keleti konfliktusról vasárnap

Izrael azzal fenyegetőzik, hogy lebombázza Irán energetikai infrastruktúráját. Teherán elkezdte menekíteni az olajszállító tankereit, majd újabb, szintén energetikát érintő válaszcsapással fenyegette meg Izraelt. Jeruzsálem folytatja Libanon déli részének megszállását. Daniel Hagari ellentengernagy, az IDF szóvivője szerint az izraeli csapatok péntekig legalább 440 Hezbollah-katonát öltek meg a dél-libanoni szárazföldi műveletek során. Az Egyesült Államok különleges megbízottja határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint Washington jóváhagyta volna Izrael esetleges libanoni szárazföldi offenzíváját. Az izraeli hadsereg szóvivője bejelentette, hogy az ország megtorolja az Irán által indított rakétatámadást, de ennek időpontját és módját még nem határozták meg. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti harcok legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×