Infostart.hu
eur:
363.23
usd:
322.37
bux:
144740.54
2026. október 16. péntek Gál

Mádl Ferenc: "A Jobbik csak tünete az eseményeknek"

Mádl Ferenc szerint "a Jobbik csak tünete az eseményeknek". Válságba kerültek a színházak. A Madonna-koncertturné pénzügyi háttere. Szemlézés a hetilapok cikkeiből.

A Heti Válaszban interjút olvashatnak Mádl Ferenccel, amelyben a volt államfő a Jobbik megjelenésével kapcsolatos véleményét is kifejti. Úgy fogalmaz: "Azt hiszem, a Jobbik csak tünete az eseményeknek. Az, hogy egy ilyen radikális párt jelentős sikerrel tud fellépni, jele annak, hogy a társadalom elesettjei körében mekkora az elkeseredettség, és milyen gyenge a hit a többi politikai és társadalmi erő >>megváltó erejében<<."

Az interjúból kiderül az is, hogy Mádl Ferenc szerint utódja, Sólyom László az őszödi beszéd kirobbanásakor felvethette volna Gyurcsány Ferenc lemondását.

A HVG arról ír, hogy válságba kerültek a színházak. Tavaly - amikor még csak a gazdasági krízis előszele legyintette meg a kulturális szférát - 4 millió alá esett a színházlátogatók száma. Ez félmilliós csökkenés 2005-höz képest, és lényegében megegyezik az ezredfordulós állapotokkal. Tavaly a teátrumok többsége lényegében a 2007. évihez hasonló gazdálkodási keretek között működött. Szakmabeliek szerint az idén életbe lépett előadóművészeti törvény változtat a támogatások elosztásának igazságosabbá tételében, ugyanis ez alapján figyelembe veszik az előadások és a fizetős nézők számát, a saját és a befogadott produkciók arányát is.

A Madonna-koncertturnét veszi górcső alá a Figyelő e heti száma. A koncertszervező cég, a Live Nation Kft. 2007-ben 120 millió dolláros szerződést kötött az énekesnővel. Akkor sokan bírálták a merész kalandot, ám most úgy tűnik, minden idők legjövedelmezőbb szóló turnéjának ígérkezik a popdíva koncertkörútja. A jegyárak igencsak borsosak: az augusztus 22-i, budapesti show-ra, amelyet hosszas vita után mégis a Kincsem Parkban rendeznek meg, 19 és 65 ezer forint között árusítják a belépőket, a VIP -jegyeket pedig 110 ezer forintért lehet megvásárolni. Talán az árszabás az oka annak, hogy Ljubjanában - a szervezők szerint technikai okok miatt - le kellett mondani az augusztus 20-ra tervezett előadást. Szlovén sajtóhírek szerint ugyanis a tervezett 63 ezer jegy helyett csupán 7 ezret sikerült értékesíteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Megveszik az esést a befektetők, jöhet a fordulat a tőzsdéken?

Megveszik az esést a befektetők, jöhet a fordulat a tőzsdéken?

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. Amerikában óvatosabb a hangulat, a Nasdaq 100 és az S&P 500 határidős jegyzései alig mozdultak ma reggel. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×