Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Herczog László: Nem vezetik be Magyarországon a négynapos munkahetet

A közszféra, a közszolgálat hozzájárul a GDP növekedéséhez - hangsúlyozta Herczog László szociális és munkaügyi miniszter a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének VI. kongresszusán pénteken Budapesten.

A jelenlegi válság közepette a költségvetés egyensúlyát is helyre kell állítani, ez esetleg népszerűtlen intézkedésekkel járhat - hangsúlyozta megnyitó beszédében a miniszter.

Elkerülhetetlennek nevezte a nyugdíjkorhatár emelésére vonatkozó intézkedéseket. Arról is beszélt, hogy az elbocsátások elsősorban a versenyszférát érintették, nem a közszférát. Határozottan kijelentette, hogy a négynapos munkahetet nem vezetik be Magyarországon.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×