Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Euróhamisítókat fogott el a rendőrség

Pénzhamisítás miatt három magyar és három külföldi állampolgár ellen indított eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI; a gyanúsítottaknál hamis eurót találtak - közölte a szervezet pénteken a rendőrség honlapján.

A nyomozók előzetes adatgyűjtés után április 27-én, Budapesten, egy Nyugati pályaudvar mellett lévő parkolóban három magyar állampolgárt igazoltattak, és egyiküktől 97 darab hamis 200 eurós bankjegy került elő.

A helyszínen elfogott három ember közül kettőt a bíróság már előzetes letartóztatásba helyezett, harmadik társuk szabadlábon védekezhet.

A nyomozás során - további adatgyűjtést követően - május 19-én elfogtak egy szír és két bolgár állampolgárt is. Megalapozottá vált a gyanú, hogy tevékenyen részt vettek a hamis bankjegyek terjesztésében. A két bolgár ellen az NNI már 2007-ben is nyomozott hasonló bűncselekmények elkövetése miatt. Az NNI indítványozza a három külföldi előzetes letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×