Infostart.hu
eur:
385.43
usd:
331.79
bux:
121613.46
2026. január 16. péntek Gusztáv

A Fidesz-kormány jegyzéket készít majd az állami vagyonról - a nap legfontosabb hírei

A Fidesz alelnöke szerint előkészítetlen volt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő létrehozása. Varga Mihály hangsúlyozta: a következő kormány egyik első és legfontosabb dolga lesz, hogy pontos jegyzéket készítsen az állami vagyonról. Tátrai Miklós, a nemzeti vagyonkezelő vezérigazgatója úgy reagált: van állami vagyonnyilvántartás.

A közbiztonság erősítése, valamint a büntetőeljárások gyorsítása a célja a büntetőeljárásról szóló törvényjavaslatnak - mondta az igazságügyi tárca államtitkára. Avarkeszi Dezső közölte: az előterjesztés az előzetes letartóztatás felső határidejét az eddigi három helyett négy évben határozza meg, ha az érintettel szemben olyan bűncselekmény miatt folyik eljárás, ami akár 15 év szabadságvesztéssel is büntethető. A tervezetet valamennyi parlamenti párt támogatja.

Demszky: az EU támogatja a 4-es metró második szakaszát


Az unió még a 2007 és 2013 közötti tervidőszakban kész támogatást nyújtani a 4-es metró második szakaszának megépítéséhez. Erről Budapest főpolgármestere beszélt Brüsszelben, miután az Európai Bizottság regionális főigazgatóságának helyettes vezetőjével tárgyalt. Demszky Gábor elmondta: egyezségük alapján kiemelnek a 4-es metró projekt dokumentumaiból minden, az unió által kifogásolt szerződést. Hozzátette: ezzel a lépéssel csökkenthető annak kockázata, hogy vissza kelljen fizetni a támogatás egy részét.

Európai döntés a patikákról

Az Európai Bíróság döntése értelmében összeegyeztethető az uniós joggal, ha a gyógyszertárak tulajdon-, illetve üzemeltetési jogát kizárólag gyógyszerészek szerezhetik meg. A testület a ma kihirdetett ítéletében hangsúlyozta: a tőke szabad mozgásának korlátozása ebben az esetben azért indokolt, mert a lakosság színvonalas gyógyszerellátását garantálja.

Negyvenmillió euró a magyar kkv-knak

Negyven millió eurónyi új kölcsönre számíthatnak a magyar kis- és középvállalatok. Az Európai Unió finanszírozó intézete, az Európai Beruházási Bank 440 millió eurós hitelvonalat nyit kelet-közép-európai kis- és középvállalatok számára az Erste bankcsoport négy leányvállalata közreműködésével.

MOL gyorsjelentés

Az első negyedévben 114,8 milliárd forint nettó vesztesége volt a MOL-nak - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett gyorsjelentésben a társaság. Elemzők az első negyedévre 78,6 milliárd forint veszteséget vártak.

Csökkent az FHB nyeresége

1 milliárd 450 millió forint adózott nyereséget ért el az FHB Jelzálogbank 2009 első negyedévében, ami 37,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál, a tavalyi negyedik negyedévinél pedig 10 és fél százalékkal kisebb. A hitelintézet gyorsjelentése alapján az FHB konszolidált mérlegfőösszege március végén 746,2 milliárd forint volt, ez egy év alatt 17,1 százalékos bővülés.

Kivonul Magyarországról a HSBC

Leállítja lakossági hitelezését, három éven belül megszünteti magyarországi tevékenységét, és elbocsátja 282 dolgozóját a Hongkong and Shanghai Banking Corporation. Az Index értesülése szerint a világ egyik legnagyobb pénzügyi csoportja már bezárta a Magyarországon működő kilenc - három budapesti, valamint békéscsabai, debreceni, kecskeméti, miskolci, pécsi és szegedi - fiókját.

Módosítaná a közoktatási törvényt az SZDSZ

A közoktatási törvény módosítását kezdeményezi az SZDSZ. Az előterjesztés alapján a 2010-2011-es tanévtől megszűnnének a nyolcosztályos gimnáziumok, és bővülne a nem szakrendszerű oktatás a többcélú oktatási intézményekben.

Folytatja a kormány a panelporgramot

Folytatja a panelprogramot a kormány. Az önkormányzati tárca vezetője a kormányszóvivői tájékoztatón emlékeztetett arra, hogy szeptember végéig rekordszámú pályázat érkezett a még az előző kormány által, tavaly február 1-jén meghirdetett panelprogramra. Varga Zoltán közölte: a 30 milliárd forintnyi állami támogatási igényből 4,5 milliárdról már döntés született, a mostani 15 milliárd forint mellett még fennmaradó támogatás sorsáról pedig a tervek szerint a félév végén határoznak.

Felmentették a Főkert Zrt. vezérigazgatóját

Indoklás nélkül felmentették a Főkert Zrt. vezérigazgatóját. Hagyó Miklós és Ikvai Szabó Imre főpolgármester-helyettesek előterjesztése alapján, az MSZP-s és SZDSZ-es képviselők szavazataival a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottságának zárt ülésén mondtak fel Kocsis Lászlónak. A kereszténydemokrata Bagdy Gábor a testület ülése után azt mondta: a városvezetés a közszolgáltató cégek vezetőinek 2 évvel ezelőtti kinevezéséhez hasonlóan most sem indokolta a javaslatot. A fővárosi KDNP-frakció vezetője abszurdnak nevezte az eljárást és emlékeztetett: egy hét múlva tárgyalja a bizottság a közszolgáltató cégek elmúlt évi beszámolóit, így az esetleges vezetőváltásról akkor lehetne egyeztetni. Bagdy Gábor azt mondta: gyanúja szerint a Főkert vezérigazgatójának váratlan menesztése mögött az ellenzék által hónapokkal korábban felvetett társasági problémák állnak, amelyekre nem kaptak választ.

Stumpf: Ketyeg a szociális bomba

A Századvég Alapítvány elnöke szerint időzített, szociális bomba ketyeg a társadalomban. Stumpf István az intézet által, az elmúlt egy év kormányzásáról összeállított könyv bemutatóján azt mondta: a helyzet megoldására a következő kormánynak minden energiáját mozgósítania kell.

Overdose nem indul Ascotban

A két júniusi, ascoti versenyen sem indul Overdose, az eddig mind a 12 futamán veretlen magyar ló, mivel továbbra sem jött teljesen rendbe a két első lába. A május 23-i Haydock Parkba tervezett futást már korábban lemondta a ló tulajdonosa, Mikóczy Zoltán.

Címlapról ajánljuk

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×