Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Tízből négy devizahiteles már nem tud törleszteni

A Magyar Nemzetnek pénzintézeti források arról számoltak be, hogy tízből négy devizahitel törlesztése már több mint harminc napot késik. Az adósok nagy része még a havi részletét sem tudja kigazdálkodni, nemhogy az elmaradt részt, ezért megtörténhet, hogy augusztusban vagy szeptemberben hitelbedőlési hullám árasztja el az országot. Arra ugyanis kicsi az esély, hogy a több mint egy hónapos csúszásban lévő ügyfelek behozzák a tartozásukat.

A kormányzópárt nagyon megsínylette a kormányváltást, lényegében minden rétegből egyforma mértékben veszített - számol be a Népszabadság, ismertetve a Szonda Ipsos felmérését, amely a parlamenti választások óta eltelt három év legnagyobb Fidesz-MSZP különbségét mérte áprilisban. Az MSZP 13 százalékos támogatása egyben azt is jelenti, hogy néhány társadalmi-demográfiai csoportban 10 százaléknál kevesebb a szimpatizánsa. A fiatalok körében ez mindössze 6 százalék.

Az elmúlt három évben összesen 19,3 milliárd forint parkolási bevétele volt a három budapesti parkolási társaságnak, amiből 8,9 milliárdot kaptak az önkormányzatok, derült ki az Index birtokába jutott összesítésből. A legjobb eredményt minden évben a Centrum Kft. tudta felmutatni, annak ellenére, hogy a társaság minden egyes parkolóhelyére 1,5 darab ingyenes parkolási engedély jut.

Idén is Demján Sándor vezeti a magyar gazdagok listáját, derül ki a Napi Gazdaság kiadásában megjelent A 100 leggazdagabb 2009 című kiadványából. Az éllovasnak azonban jelentősen megcsappant a vagyona: a tavalyi 300 milliárddal szemben idén csak 140 milliárd forint került a neve mellé. Sem vagyonának nagyságát, sem korábbi második helyét nem tudta megőrizni Csányi Sándor OTP vezér, így most meg kell elégednie a hatodik hellyel. Az ezüstérmes pozícióba ugyanis Várszegi Gábor, a Fotex fő tulajdonosa került.

A Világgazdaság arról ír, kifulladt az állami támogatás mellett is elérhető babakötvény, hiszen csak minden ötödik szülő él a Start számla megnyitásának lehetőségével. Pedig a különféle támogatási elemeket is figyelembe véve vonzónak tekinthető a konstrukció, annak ellenére, hogy a bankok által kínált kamatok alacsonyabbak a lakossági lekötött betéteknél. A Start számla a gyér érdeklődés miatt nem kerül sokba a költségvetésnek. Egy gyermek után a 18 éves futamidő alatt egyébként 150 ezer forintot fizet ki az állam.

A portfolio.hu Lovro Andriennel, az ABLON Group Ltd. Ország igazgatójával közöl interjút. Ebből kiderül, hogy bár az ingatlan szektor jelentős nehézségekkel küzd, ezen eszköz fajtának a továbbiakban is fontos szerep jut majd. Annak ellenére, hogy a beruházások feltételei sokat romlottak az elmúlt időszakban, a már elkezdett projekteket be kell fejezni, mert így még legalább a remény megmarad arra, hogy az árbevételből visszafizethetővé váljanak a hitelek. Lesznek azonban, akik nem tudnak lépést tartani a kihívásokkal, vagy egyszerűen csak elpártolnak hazánktól, a piactisztulás mértéke elérheti a 40 százalékot is. Ez utóbbi azért is nem meglepő, mivel ma két szóval lehet biztosan elriasztani a befektetőket: az egyik az ingatlan, a másik pedig Magyarország neve.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×