Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Politikai üggyé vált a tiszalöki gyilkosság

Politikai üggyé növekedett a múlt heti tiszalöki gyilkosság a törvényhozásban. A szabad demokraták frakcióvezető-helyettese Kóka Jenőre emlékezett, majd az általa vélelmezett felelősökről beszélt.

Gusztos Péter napirend előtti felszólalásában azt mondta: a cigánysoron élők mind kiszolgáltatottak és védtelenek. Felhozta az elmúlt időszakban történt hasonló eseteket, amelyeket rasszista, politikai indítékból elkövetett cselekményeknek nevezett.

A politikus közölte: az ilyen gyilkosságokért felelősek azok, akik a válság idején szítják az indulatokat, akik kettős beszédet használnak, akik együttműködnek a szélsőjobboldali erőkkel.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára szerint létezik a cinkos összekacsintás és a szavak ereje. Juhász Gábor a mindeddig eredménytelen nyomozásokkal, felderítetlen esetekkel összefüggésben rámutatott: százra növelték az ügyekben nyomozók számát, és felemelték a nyomravezetői díjat.

A kereszténydemokraták képviselője a nyugat-európai és az észak-amerikai válságkezeléssel állította szembe az itthonit. Úgy vélte, minden más országban megjelenik a zöld gondolat és a környezetvédelem a válságkezelésben, csak az MSZP-SZDSZ kormánynál nem. Rétvári Bence az adóterhelésnél különbséget tenne a környezetbarát és szennyező technológiák, iparágak között.

A fideszes Jakab István is a gazdasági válságról, illetve ennek kezeléséről, az agrárium versenyképességének csökkentéséről szólt. Hangsúlyozta, hogy amennyiben megfelelő forrásokat biztosítanának a mezőgazdaság számára, akkor az ágazat hozzá tudna járulni a nemzeti össztermék, a GDP növekedéséhez.

A szocialista Török Zsolt az Út a munkához program eddigi tapasztalatairól beszélt. Hangsúlyozta, az a céljuk ezzel, hogy jobban megérje dolgozni, mint segélyért folyamodni.

A napirend előtti felszólalásokat követően Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnökének expozéja következett az ÁSZ 2008-as tevékenységéről.

Szerző: Németh Zoltán

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×