Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
326.24
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Leégett egy ruházati áruház Orosházán

Legkevesebb 100 millió forintos kár keletkezett abban az áruházban, amely hétfőre virradó éjszaka gyulladt ki Orosházán, a Könd utcában - közölte az MTI-vel a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.

Elmondta: az eddig ismeretlen okból keletkezett tűz miatt a legmagasabb, ötös fokozatú riasztást rendelték el, ami azt jelentette, hogy összesen kilenc gépjárművel és negyven tűzoltóval vonultak a helyszínre.

A lángokat több mint két óra alatt oltották el a helyből, Mezőkovácsházáról, Hódmezővásárhelyről, Szentesről és Békéscsabáról érkezett szakemberek.

A kínai termékeket forgalmazó áruház földszintjén 500 négyzetméter teljesen kiégett, és hasonló kár keletkezett a tetőtérben kialakított, egyelőre üres lakásokban is.

A tűzeset során személyi sérülés nem történt, a kár pontos nagyságát és a tűz keletkezésének okát még vizsgálják.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×