Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Csütörtökön elfogadhatják a főváros idei költségvetését

Az MSZP-SZDSZ frakció javaslatára, a városvezetés csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszti a Fővárosi Önkormányzat ez évi költségvetésének tervezetét - számolt be a Főpolgármesteri Kabinet hétfői döntéséről Nyáry Krisztián az MTI-nek.

A városháza kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a kabinetet Tiba Zsolt főjegyző arról tájékoztatta, hogy vasárnap a Fővárosi Választási Bizottság az MSZP által jelölt Kivágó Iván Györgynének ítélte oda a Hunvald György lemondásával megüresedett képviselői mandátumot.

Amennyiben nem érkezik kifogás e határozat ellen, a bizottság szerda délután kiadja a mandátumot az új képviselőnek, aki csütörtökön leteheti esküjét a közgyűlésben. A büdzsé tervezetéről kedden újabb ötpárti frakcióegyeztetést tartanak - jegyezte meg az igazgató.

Az önkormányzat idei 531 milliárd forint főösszegű költségvetési tervezetét, amely 45 milliárd forintos hitelfelvételt, ezen belül 33 milliárd forint új hitelfelvételt tartalmaz, március 16-i rendkívüli ülésén elutasította a közgyűlés.

A büdzsé elfogadását csak a 10 SZDSZ képviselő és Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes támogatta, az ellenzék elutasította, a szocialisták többsége pedig tartózkodott a név szerinti szavazás során.

Demszky Gábor kezdeményezésére a büdzsé tervezetéről hetek óta ötpárti frakcióegyeztetés zajlik. Ennek kapcsán már különböző módosításokkal, köztük egy több mint 537 milliárd forint főösszegű tervezet is készült. A költségvetés tervezete csütörtökön helyszíni javaslatra, a kiegészítésekkel együtt kerülhet a közgyűlés elé.

A büdzsé elfogadása után az önkormányzat utólag megkapja az államtól azt a több milliárd forintot, amelyet a költségvetés hiányában nem utalhattak át. A büdzsét március 15-ig kellett volna elfogadnia a közgyűlésnek. Mivel azonban február 12. óta előzetes letartóztatásban van Hunvald György, megszűnt a közgyűlésben az egyfős MSZP-SZDSZ többség.

Hunvald György múlt pénteken mondott le fővárosi képviselőségéről, utódát szombaton nevezte meg az MSZP. Kivágó Iván Györgyné, aki jelenleg a XXIII. kerület egészségüggyel foglalkozó alpolgármestere a Magyar Nemzet hétfői számában megerősítette a lap azon értesülését, miszerint az 1980-as években a III/II-es kémelhárító főcsoportfőnökség 8-as osztályának "B" alosztályán dolgozott.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Megjött a hét legjobban várt adata - Azonnal reagáltak a piacok!

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. Délután fontos munkaerőpiaci adatok jöttek Amerikából, melynek hatására leszúrt az arany, és erősödni kezdett a dollár. Alapavetően azonban nem változtatta meg a piaci hangulatot a mostani adatközlés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×