Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
325.8
bux:
142816.96
2026. november 6. péntek Lénárd

Olaszországba megy az ökumenikus segélyszervezet csapata

Humanitárius és egészségügyi szakértőket küld a hétfő hajnali olaszországi földrengés helyszínére az Ökumenikus Segélyszervezet. A csoport tagjai a segélyszállítmányt most nem Magyarországról viszik, hanem a helyszínen szerzik be a szükséges segélyárukat mintegy hárommillió forint értékben.

Elküldi csapatát Olaszországba az Ökumenikus Segélyszervezet. Ebben elsősorban olyan szakértők foglalnak helyet, akik dolgoztak már ilyen válságterületeken. Emellett hárommillió forintos gyorskeretet visznek magukkal, mivel nem visznek semmit magukkal itthonról, hanem mindent a helyszínen fognak beszerezni. Erre azért van szükség, hogy célzottan és pontosan tudjanak segíteni - fejtette ki az InfoRádiónak Lehel László, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója.

Kifejtette: a helyi partnerszervezet, az olasz protestáns segélyszervezet napi kapcsolatban áll a katasztrófavédelemmel, így hozzájuk kapcsolják a tennivalókat. Néhány napig maradnak ott a munkatársak, részt vesznek a segélyosztásban, majd hazatérnek.

Lehel László rámutatott: a legfontosabb az elhelyezés megoldása, így egy sátortábor felállítása a következő lépés. Olaszországnak már van tapasztalata a földrengések kezelésében, de azért lehet szükség külföldi segítségre - tette hozzá Lehel László, leszögezve: elsősorban jelképes segítségnek szánták a fölajánlást. Ettől függetlenül terveznek további, komolyabb segítséget is, de ennek megvalósításához adományokra van szükségük.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: hétfőre összehívták a parlament nemzetbiztonsági bizottságának nyílt ülését

Apáti István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának mi hazánkos elnöke bejelentette a Facebookon, hogy hétfő reggel 8 órára összehívja a testület nyílt ülését.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×