Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
325.8
bux:
142816.96
2026. november 6. péntek Lénárd

Szigetvári Viktor lesz Bajnai kabinetfőnöke

Szigetvári Viktor megerősítette az MTI-nek az Index értesülését, amely szerint elfogadta Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt felkérését a kabinetfőnöki posztra.

Szigetvári Viktor korábban Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kommunikációs igazgatója volt helyettes államtitkárként, később Gál J. Zoltánnal és Szekeres Imrével együttműködve kampányigazgatóként irányította az MSZP 2006-os országgyűlési és önkormányzati kampányát.

Szigetvári Viktor az MTI-nek úgy fogalmazott: nagy megtiszteltetés számára Bajnai Gordon felkérése a válságkezelő kormány miniszterelnöki kabinetfőnöki pozíciójára, amelyet az elmúlt napokban fogadott el, s azon lesz, hogy helyt álljon új feladatkörében. Mint mondta, elődjétől, Ficsor Ádámtól jól szervezett, professzionális csapatot örököl majd.

A miniszterelnök kabinetfőnöke a magyar kormányzati rendszerben kialakult szokások szerint a kormányfő környezetének működtetéséért, a kül- és belpolitikai stratégiai tervezés és kivitelezés koordinálásáért, a kormányfői kommunikációs és szakpolitikai stáb munkájának felügyeletéért felel, valamint a miniszterelnök megbízásából részt vesz a kormányzópárt és a kormányzat kapcsolattartásában.

Szigetvári Viktor miután 2006 őszén távozott az MSZP-től, Szigetvári és Társai Kommunikációs Vállalat néven üzleti és politikai kommunikációs tanácsadó társaságot alapított Levendel Ádámmal és Sterk Péterrel. Cégük az elmúlt években számos magyarországi önkormányzat számára végzett közösségi kommunikációs tanácsadást, piaci vállalatok számára stratégiai kommunikációs tanácsadói szolgáltatást, és részt vett több romániai parlamenti párt választási kampányaiban. A társaság tanácsadója volt Bajnai Gordon minisztériumának, és eseti megbízások alapján tanácsadással támogatta az MSZP kampányait is.

Az MTI kérdésére Szigetvári Viktor elmondta, hogy kinevezése esetén az elkövetkező harminc napban a törvényi kötelezettségeken túlmenően szünteti meg az összeférhetetlenségeket üzleti érdekeltsége és új pozíciója között. Ennek részeként a nevét viselő kommunikációs vállalatban birtokolt egyharmadnyi tulajdonrészét eladja tulajdonostársainak, lemond az ügyvezetői pozícióról, a cég központi költségvetési szervvel megkötött szerződését felmondja, valamint az első üzleti negyedév végével lezárja a már megkezdett projekteket.

A továbbiakban mindaddig, amíg új pozícióját viseli, a társaság nem köt szerződést minisztériummal, háttérintézménnyel, üzleti stratégiai tanácsadási céllal piaci vállalattal - jelentette ki.

Szigetvári Viktor közölte azt is, az elkövetkező időszakban a Szigetvári és Társai Kommunikációs Vállalat - amely nevet is változtat - kizárólag önkormányzati közkommunikációs ügyfeleivel és véleménykutatási projektekkel foglalkozik majd.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: hétfőre összehívták a parlament nemzetbiztonsági bizottságának nyílt ülését

Apáti István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának mi hazánkos elnöke bejelentette a Facebookon, hogy hétfő reggel 8 órára összehívja a testület nyílt ülését.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×