Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
325.8
bux:
142816.96
2026. november 6. péntek Lénárd

Stumpf: Nem lehet az utcáról kikényszeríteni az előrehozott választásokat

A Századvég Alapítvány elnöke szerint nem lehet az utcáról kikényszeríteni az előrehozott választásokat. Stumpf István politológus az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: már látszanak a törésvonalak az MSZP-ben és az SZDSZ-ben a Bajnai-kormány támogatásával összefüggésben. Hozzátette: Magyarországon nem készülnek hosszútávú, nemzeti érdekeket előtérbe állító stratégiák.

A közvélemény-kutatások szerint a többség azt gondolja: a jelenlegi helyzetben az előrehozott választások jelentik az igazi megoldást - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Stumpf István. A Századvég Alapítvány elnöke hozzátette: ezt az utcáról nem lehet kikényszeríteni. Magyarország ebben az értelemben nem Ukrajna. Amit el lehet érni, az az, hogy egyre több parlamenti képviselő kezdi magát kényelmetlenül érezni.

A politológus szerint látszanak a törésvonalak az SZDSZ-en és az MSZP-n belül is. Stumpf István úgy látja, felesleges folytatni még egy évig "a vergődést és az ámokfutást". A Fidesz azért nem támogatja, hogy ezt az utcáról kényszerítsék ki, mert ragaszkodik ahhoz, hogy egy alkotmányos párt alkotmányos keretek közt, a parlamentben intézze el a konfliktusait.

Stumpf István nem tartja lefutottnak az új kormányról való szavazást, mivel még nem ismerjük az összetételét; valamint ahogy "cizellálódik" a Bajnai-program, nyilvánvalóvá fognak válni annak társadalmi következményei, és ezekkel azok a képviselőknek is szembe kell nézniük, akiknek meg kell ezt szavazniuk.

Ha egy stratégiai országépítési programról beszélünk, akkor stratégiai szövetségeket kell létesíteni; ilyen például a multinacionális cégek jelenlétével kapcsolatos megállapodás-rendszer újragondolása - vélekedett a stúdió vendége. Mint mondta, elismerve értéküket, világossá kell tenni a számukra, hogy akkor tud a magyar kormány stratégiai partnerként együttműködni velük, ha látja azt az elkötelezettséget, amit a multik az ország felemelkedése érdekében vállalnak a saját profitcéljaik mellett.

Stumpf István a nemzeti érdekeket érvényesítő gazdaságpolitika mellett tette le a voksát. Ehhez kellene szövetségeseket gyűjteni, akár a multicégek közül is, nem pedig csapódni ide-oda - mondta. Megjegyezte azt is, hogy ma már nem olyan egyszerű áttelepülniük Indiába vagy Kínába a multiknak, mivel ott is egyre drágább a munkaerő. Ezért már megfontolják, hogy a minőségi környezetet feladják-e a rövidtávú profitmaximalizálás miatt.

Szerte Európában nem választási ciklusokra, hanem hosszú távra készülnek a gazdasági stratégiák. Itthon ilyen nem volt, fájóan hiányzik a magyar gondolkodásból a stratégiai tervezés és cselekvés, valamint az ezt biztosító szakmai-tudományos intézmények korrekt együttműködése - fejtette ki az Aréna vendége.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: hétfőre összehívták a parlament nemzetbiztonsági bizottságának nyílt ülését

Apáti István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának mi hazánkos elnöke bejelentette a Facebookon, hogy hétfő reggel 8 órára összehívja a testület nyílt ülését.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×