Infostart.hu
eur:
365.45
usd:
312.75
bux:
132633.84
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti

A "csodakapus": Bajnai kivédte a szocialisták szemét

Bajnai Gordon cselezett az MSZP kongresszusán, pedig azt ígérte, kapusként nem tör a csatárok babérjaira. Azt mondta: elég a politikai kampányokból és a megosztottságból, majd a megosztottságra játszva, kampány-elemekkel ijesztgette hallgatóságát. Azt mondta: varázslók nincsenek, csak szemfényvesztők - a politikai ellenlábasok között. Majd elmagyarázta a szocialistáknak, hogy az emberek valójában jól élnek és elégedettek Magyarországon, csak a sok acsarkodó miatt borúlátóak. Izgalmas részletek Bajnai Gordon beszédéből.

"Hagyom a képes beszédet. Nem szónok akarok lenni, csak eredményes válságkezelő" - ezzel indította beszédét az MSZP vasárnapi rendkívüli kongresszusán Bajnai Gordon, majd mondott egy remek szónoklatot, tele képes beszéddel.

Bajnai Gordon beszédét itt elolvashatja, itt pedig megnézheti.

A miniszterelnök-jelölt a beszéd elején szólt arról is, mekkora baj Magyarországon, hogy túlzottan átpolitizáltak mindennapjaink. Majd elővette a baloldal megszokott politikai kellékeit: gyűlöletkeltéssel vádolta a "másik oldalt", nem mulasztva el megemlíteni, hogy az ország kettészakítására játszanak.

Nyúl vagy oroszlán

Mint mondta: "Osztályozzuk is egymást: ez fideszes, ez szoci, vagy éppen ez fasiszta, ez meg komcsi. A politika része az életünknek, de az élet nem a politikáról szól. Az élet munkáról, családról, barátságról szól. Kinek érdeke az, hogy kettévágja, táborokba szervezze Magyarországot? Kinek érdeke, hogy a válság okozta félelemből hétköznapi gyűlölet, nem ritkán utcai erőszak legyen? Magyarországnak biztosan nem ez az érdeke."

Az "utcai erőszak" rémképével riogatta a kongresszust, majd az Egri csillagok Dobó Istvánját idézve kijelentette: "inkább kevés oroszlánra, mint sok nyúlra van szükségem". (A futballkapus később fontos szerepet kapó figuráját itt egy pillanatra hős várvédővé emelte.)

Nem elég elégedettnek lenni, annak is kell látszani

Bajnai beszédének legfontosabb eleme az volt, hogy nem szabad kozmetikázni: valóban hatalmas bajban van az ország. Mint mondta: "Nem akarok hamis reményeket táplálni. Varázslók nincsenek, csak szemfényvesztők." Majd kifejtette: valójában az emberek a lakóhelyükön vidámak és elégedettek, ám a fondorlatos acsarkodók miatt országosan borúlátók.

Így fogalmazott: "Ha megkérdezik az embereket, hogy milyen irányba mennek a dolgok a településükön, többségük azt válaszolja, hogy jó irányba. Nem csoda, hiszen azt látják, hogy az elmúlt években megújult a főutca, most épül az iskola, bővül az ipari park, leaszfaltozták a mellékutakat. Mégis, ha azt kérdezik, milyen irányba mennek a dolgok Magyarországon, tíz emberből 9 azt válaszolja, hogy rossz irányba. Miért van ez? A válasz egyszerű, mert acsarkodást látnak együttműködés helyett."

Itt a kampány, hol a kampány?

Miután tehát az MSZP vetélytársai elleni kampányolással igyekezett megszerezni a kongresszus támogatását, Bajnai kijelentette: nagy bűn a kampányolgatás. "Megismétlem: minden belpolitikai vitával, vagy egymás elleni kampányolással eltékozolt hét forint százmilliárdokba és munkahelyek ezreibe kerülhet az országnak".

Mint az alábbi, az MSZP honlapjáról származó adatok mutatják, a beszéd elérte célját.

A miniszterelnök-jelölt választás eredményei:
Kiosztott szavazólapok száma: 591
Leadott szavazatok száma: 588
Érvényes szavazatok száma: 585 (99,49 százalék)
Érvénytelen szavazatok száma: 3 (0,51 százalék)
Bajnai Gordont támogató szavazatok száma: 546 (92,86 százalék)
Bajnai Gordont nem támogató szavazatok száma: 38 (6,46 százalék)

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Az iráni félelmek és a Fed-döntés uralta ma a kereskedést Amerikában

Pörögnek az események a tőzsdéken, az amerikai technológiai szektor tegnap megszenvedte, hogy lapinformációk szerint az OpenAI nem tudta teljesíteni belső bevételi és felhasználói céljait. A szektor emellett újabb teszt elé néz ma, hiszen többek között az Alphabet, az Amazon, és a Meta is ma teszi közzé első negyedéves számait. Ráadásul a Fed kamatdöntése is ma lesz, amin a piaci várakozások szerint tartani fogják a kamatszintet. Az iráni háborúról pedig még nem is beszéltünk, ahol továbbra is nagy a bizonytalanság a háború lezárása kapcsán, és lapértesülések szerint Donald Trump már a Hormuzi-szoros hosszabb távú blokádjára készül. Ráadásul az olajpiaci helyzet az is komplikálja, hogy az Egyesül Arab Emírségek tegnap bejelentette kilépését az OPEC-ből, a világ legnagyobb olajtermelőit koordináló szervezetből. A tőzsdéken eközben óvatosság látszik, az USA-ban és Európában kis mértékben estek a tőzsdék, és a nap végére a magyar tőzsde is lefordult. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×