Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
325.8
bux:
142816.96
2026. november 6. péntek Lénárd

Kóka: Az SZDSZ számára teljes kudarc ez a ciklus

Ha visszatekintünk az elmúlt három évre, akkor azt kell mondanunk, hogy ebben a ciklusban az SZDSZ-nek gyakorlatilag semmi sem sikerült - írta Kóka János a párt országos tanácsához (ot) címzett, vasárnap az MTI birtokába került levelében.

A frakcióvezető azért fordult levélben az ot tagjaihoz, mert pénteken sportolás közben bokaszalag-szakadást szenvedett, ezért nem tud személyesen részt venni az ülésen, amelyen arról döntenek, hogy az országgyűlési képviselőcsoport támogassa-e Bajnai Gordon miniszterelnökké választását.

A politikus azt írta, 2006-ban azt hitték, hogy a kormányt egy tehetséges, cselekvőképes miniszterelnök vezeti majd. Ekkor tervezték az egészségügyi és adóreformot, a kormányzati feladatokról pedig hosszú koalíciós szerződést kötöttek.

Megjegyezte, hogy a konvergencia-programot és az őszödi beszédet követően viszont kiderült, "hogy ettől a pillanattól kezdve a miniszterelnök döntés- és cselekvőképtelen".

Véleménye szerint világossá vált, hogy a többszöri fogadkozás, írott szerződés ellenére nincs semmilyen reform. Mint írta, a népszavazást elbukták, és a "kormány azóta is dermedt, tetszhalott állapotban van". Kóka szerint az ország ma gazdaságilag és morálisan is rosszabb állapotban van, mint 3 évvel ezelőtt volt.

A frakcióvezető szerint a koalícióból ki kellett lépniük, mert terveikből semmit sem tudtak megvalósítani, semmit sem tudtak "Gyurcsányon keresztülverni". Október óta pedig itt van a gazdasági válság.

Kóka János a levélben leszögezte, hogy a 2009-es költségvetés január közepén megbukott. Azóta várják, hogy a kormány megfelelő koncepcióval álljon elő, de azóta a kormány nem állt elő ilyennel. Eközben a válság "kezdi leteríteni Magyarországot".

A politikus felhívta arra is a figyelmet, hogy húsvét után a frakció tagjainak egy új miniszterelnök-jelöltről kell dönteniük. Véleménye szerint, ha nemet mondanak Bajnai Gordon programjára, akkor előre hozott választások lesznek, és úgy fejeződik be ez a kormányzati ciklus, hogy a liberális törekvéseikből semmit sem tudtak megvalósítani és akkor a politika formálásában lényegében nulla eredményt értek el. Hozzátette, hogy a mérvadó elemzők szerint viszont Bajnai programjának eddig megismert elemei alkalmasak lehetnek a válság enyhítésére. Ezek az elemek lényegében a Reformszövetség javaslatain alapulnak, amelyeket az SZDSZ az elmúlt hetekben elfogadásra ajánlott a parlamentben.

A frakcióvezető a levél végén azt írta, hogy számít az országos tanács tagjainak megerősítő szavazataira. Ezért vasárnap elküldte az aláírt politikai nyilatkozatát, és azt kéri a képviselőktől, hogy az ot döntését követően, de legkésőbb hétfőn, mindenki írja alá a saját példányát.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: hétfőre összehívták a parlament nemzetbiztonsági bizottságának nyílt ülését

Apáti István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának mi hazánkos elnöke bejelentette a Facebookon, hogy hétfő reggel 8 órára összehívja a testület nyílt ülését.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×