Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
325.8
bux:
142816.96
2026. november 6. péntek Lénárd

Régészeti próbafeltárások kezdődnek Keszthely központjában

Csaknem két hónapon át tartó régészeti próbafeltárások kezdődnek a már a római korban is lakott Keszthely Fő terén, a mintegy félmilliárd forintból megújuló városközpont átalakítási munkálatait megelőzően

A Fő téri beruházás első ütemeként indulnak el a feltárások a napokban a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága vezetésével, hogy kiderüljön, rejlenek-e még eddig nem ismert régészeti emlékek a föld felszíne alatt. A feltárás során a Festetics-szobor két oldalán, a Lackfy lovas szobor mellett, a plébániatemplom bejáratától délre, a Fő téri gyógyszertár előtti útszakaszon a forgalomtól elzárt területen, valamint a Szentháromság szobor mellett ásnak a régészek mintegy három méter mélységig.

Összesen 400 négyzetméternyi területet érintenek a kutatások, de a helyszíneken nem egyszerre, hanem ütemezetten zajlik a feltárás, így a munkaterületek lezárása sem egy időben történik. A feltárt leletektől függően körülbelül két hónapig tartanak a munkálatok.

Keszthely város több mint félmilliárd forint uniós támogatást nyert a Fő tér rehabilitációjának megvalósításához. A gépjárműforgalom csillapításával és a gyalogos övezet kiterjesztésével nagyobb zöldfelülettel rendelkező közteret alakítanak ki a város szívében, ami méltó lesz a patinás hangulatú városhoz és a teret övező műemlék épületekhez.

Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: hétfőre összehívták a parlament nemzetbiztonsági bizottságának nyílt ülését

Apáti István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának mi hazánkos elnöke bejelentette a Facebookon, hogy hétfő reggel 8 órára összehívja a testület nyílt ülését.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×