Ezt a csongrádi megyeszékhely polgármestere jelentette be. Botka László elmondta: a mintegy 30 milliárd forintos összköltségű beruházás több mint 86 százalékát az Európai Unió támogatása fedezi, a fejlesztés előkészítése 4 évig tartott.

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.
Jelentősen bővül a hazai televíziós és streamingkínálat: 2027 elején három vadonatúj tematikus csatorna érkezik a magyar háztartásokba
It comes after Democrats won control of US Congress in this week's midterm elections, with some candidates pledging to slow the growth of data centres and AI.