Infostart.hu
eur:
364.06
usd:
325.8
bux:
142816.96
2026. november 6. péntek Lénárd

300 ezer helyett 45 ezer forint - májustól változnak a gyorshajtás bírságai

Május elsejétől változik a gyorshajtásokra vonatkozó bírságok összege. A megjelent kormányrendelet szerint a jövőben ha valaki 20 kilométer per órás sebességnél 51-gyel közlekedik, akkor a korábbi háromszázezer forintos bírsággal szemben csupán negyvenötezer forintos büntetésre számíthat. Faragó Ákos, az Igazságügyi minisztérium főosztályvezető-helyettese elmondta: nem tartanak attól, hogy több lesz a gyorshajtó az utakon.

Arányosabbá és racionálisabbá válik a bírságkiszabás - mondta az InfoRádiónak az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese, aki hozzátette: eddig százalékosan határozták meg az egyes bírságösszegeket, a változtatás eredményeként azonban már sávos besorolást alkalmaznak.

Faragó Ákos kifejtette: a szabálymódosításra azért volt szükség, mert az alacsony megengedett sebesség túllépésénél aránytalanul magasak voltak a bírságok, illetve a változtatások eredményeként már nem kell százalékokban számolgatni, hogy az adott sebességkorlátnál a gyorshajtás esetében milyen bírság kiszabása szükséges.

A május elsején életbe lépő szabályozás értelmében ha valaki például húsz kilométer per órás megengedett sebességnél 51-gyel hajt, a korábbi 300 ezer forintos büntetés helyett "csak" 45 ezer forint bírságra kell számítania.

Faragó Ákos elmondta azt is, hogy a kiszabható legmagasabb bírság összege továbbra is 300 ezer, a legalacsonyabb pedig 30 ezer forint lesz. Hozzátette: nem számítanak arra, hogy az új rendelet hatására megnövekszik a gyorshajtók száma, mert mint kifejtette, az alsó tűréshatárok megmaradtak, így a városi forgalomban az ötven kilométer per óra mgengedett sebességnél 65-nél rögzítik a szabálysértést.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ügynökakták: hétfőre összehívták a parlament nemzetbiztonsági bizottságának nyílt ülését

Apáti István, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának mi hazánkos elnöke bejelentette a Facebookon, hogy hétfő reggel 8 órára összehívja a testület nyílt ülését.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×