Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.28
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Miket mondott Gyurcsány Surányiról és Bokrosról Õszödön?

Gyurcsány Ferenc szerint a Magyar Szocialista Párt környékén lévő befolyásos véleményformáló makrogazdasági szakemberek, például Bokros Lajos, Békesi László vagy Surányi György százmilliárdos tévedésben vannak a gazdaság állapotát illetően. A miniszterelnök ezt még 2006 tavaszi balatonőszödi beszédében mondta. Egy friss közvélemény-kutatás alapján a megkérdezettek Surányi Györgyöt tartanák a legalkalmasabb kormányfőnek - három évvel ezelőtt róla azt mondta Gyurcsány Ferenc, az egykori jegybankelnök azt sem tudja, hogy létezik Magyarországon az adójóváírás intézménye.

Nagy tervekkel vágott neki a kormányzásnak Gyurcsány Ferenc 2006 tavaszán, miután Balatonőszödön elismerte, hogy az előző ciklusban trükkök százait alkalmazták az ország irányításánál. Úgy fogalmazott: "Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este. Nem akarom tovább csinálni! Vagy megcsináljuk és van hozzá egy emberetek, vagy mással kell csinálni."

A szocialista pártelnök-miniszterelnök a mostani lehetséges kormányfőjelöltekről is beszélt Balatonőszödön. "Aki a Magyar Szocialista Párt környékén befolyásos véleményformáló makrogazdasági ügyekben Kornaitól Bokrosig, Békéstől Surányig, Vértestől a jó ég tudja, azokkal végigbeszéltük, végigszenvedtük, végigüvöltöztük. És azt is meg kell mondjam nektek, hogy nagyon sok nagy ötlettel találkozom. Phu, a hétszázát neki! És kiderül, hogy még a legnagyobbak is, a legtöbbre tartottak is százmilliárdos nagyságrendű tévedésekben vannak."

Gyurcsány Ferenc meglehetősen kritikusan fogalmazott három évvel ezelőtt Surányi György egykori jegybankelnökről is. "Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy őneki megvan, hogy hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fönt lehessen tartani az igazságosságot is. Dolgozunk sokáig vele, majd elküldi a papírját, kiszámolja, és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon, és azt is át kell alakítani, és az 230 milliárd forint összességében. Ja! Ha a 230 milliárd forint benne van a pakkban, akkor úgy már nincsen megoldásunk!"

A Medián most hétfőn közzétett kutatása szerint a válaszadók számára felsorolt személyek közül Bokros Lajos a legismertebb és egyben a leginkább megosztó lehetséges miniszterelnök-jelölt: róla mondták a legtöbben azt is, hogy nagyon alkalmas lenne és azt is, hogy egyáltalán nem lenne az. Összességében Surányi György egykori jegybankelnök kapta a legjobb "osztályzatot", a felsoroltak közül az MSZP és a Fidesz szavazótáborában is ő a "nyerő".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×