Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.28
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Az MSZP és a Fidesz egyetért

Az MSZP és a Fidesz szerint is biztató a szlovák elnökválasztás eddigi eredménye. A szocialisták szerint a magyar kisebbség számára biztató az első forduló eredménye; az ellenzéki párt szerint az eredmény a szlovák demokrácia győzelmét jelenti. A Külügyminisztérium nem kommentálta a választás első fordulóját.

Az eredmény biztató lehet a magyar kisebbség számára, hiszen a magyar kisebbség pontosan meg tudta ítélni, hogy már az első fordulóban is kire adja a szavazatát. A választási kampányban eldönthető volt, hogy a két jelölt közül kitől várható: megválasztása esetén biztosítja, hogy magyarságukat szlovák állampolgárként is megőrizhessék a magyarok - mondta Szabó Vilmos, az MSZP szakpolitikusa.

Hozzátette: az MSZP azt szeretné, ha a stabilitást, a jószomszédi kapcsolatokat segítő köztársasági elnöke lenne Szlovákiának, bármelyik jelölt is győz a választásokon. A jószomszédi kapcsolat mind a két országnak érdeke.

Szabó Vilmos ugyanakkor rámutatott: a magyar politikának kerülnie kell, hogy beavatkozzon a szlovák belpolitikába.

Németh Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa kiemelte: az elnökválasztás első fordulójának eredménye megmutatta, hogy Szlovákiában van esélye a tényleges pluralizmusnak.

"Az eredmény mindenféleképpen a szlovák demokrácia győzelmét jelenti. Ezen belül pedig a szlovák demokrácia és tolerancia iránt elkötelezett politikai erők sikerét jelenti" - hangsúlyozta Németh Zsolt.

A választás nagyon fontos magyar vonatkozása, hogy a Magyar Koalíció Pártja kampányának köszönhetően "nem működött a magyar kártya": az antidemokratikus és nacionalista erők nem tudták felhasználni a magyarellenességet az ellenzéki elnökjelölttel szemben - tette hozzá.

A Külügyminisztérium nem kívánja kommentálni a szlovák elnökválasztás első fordulójának eredményét, megvárják a végeredményt - mondta Szelestey Lajos külügyi szóvivő.

Ivan Gasparovic, a jelenlegi szlovák államfő, két kormánypárt jelöltje és Iveta Radicová, az ellenzék közös jelöltje jutott tovább a szlovákiai elnökválasztás második fordulójába - közölte vasárnap a szlovák országos választási bizottság.

Az első forduló hivatalos eredménye szerint a szombati szavazáson Gasparovic megszerezte a leadott szavazatok 46,71 százalékát, míg Radicovát 38,05 százalék támogatta. A választási részvétel 43,63 százalékos volt.

Szlovákiában kevesen várták, hogy az első forduló eredménye ilyen szoros lesz, mert a választás előtti
felmérések általában 15-20 százalékos eltérést jeleztek Gasparovic javára.

Gasparovicnak általában Szlovákia északi részein, míg Radicovának az ország déli - magyarok által is lakott - részein, Pozsonyban, Kassán és a besztercebányai régióban volt magas a támogatottsága. A kimutatások szerint a magyarok döntően Radicovára szavaztak. A dunaszerdahelyi járásban például a szavazatok több mint 88 százalékát kapta meg.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×